ELLENFÉL-LES

A szezont remekül kezdő MTK Budapest lesz a vendégünk péntek este

A fővárosi kék-fehérek négy bajnokit játszottak eddig ebben a szezonban és 9 ponttal a tabella második helyén állnak. 

Pozitív örökmérleg

Pénteken 20 órakor 109. alkalommal találkozunk az MTK-val az élvonalban. Az eddigi 108 NB I-es bajnokiból 46-ot megnyertünk, 22 döntetlen mellett 40 fővárosi siker született. A gólkülönbség 170-131 a javunkra. Legutóbb májusban láttuk vendégül az MTK-t, akkor nagyon magabiztosan, 4-0-ra nyertünk, többek közt Pető Milán első NB I-es találatának is köszönhetően.

(A legutóbbi Vidi - MTK Budapest bajnokit ők döntötték el)

Remek bajnoki rajt

Az MTK Budapest a 2022/2023-as szezonban az NB II-ben szerepelt és a DVTK mögött a második helyen végzett, így a kiesés utáni évben azonnal sikerült visszajutnia a legjobbak közé. Horváth Dávid együttese az előző idényben a 8. helyen végzett a bajnokságban. Az új szezont remekül kezdte pénteki ellenfelünk: a ZTE otthonában 1-0-ra, Győrben 2-1-re nyert, hazai pályán pedig 3-0-ra győzte le az újonc Nyíregyházát. Eddigi egyetlen vereségét a listavezető Puskás Akadémia otthonában szenvedte el az MTK a 4. fordulóban. A legutóbbi játéknapon a kék-fehérek nem léptek pályára a Paks ellen, a Tolna vármegyei együttes ugyanis ott van a KL-rájátszásban és éltek a halasztási lehetőségükkel.

OTP Bank Liga, 2024-2025, Őszi szezon, 6. forduló

30 augusztus péntek

Fehérvár FC
  • Gradisar

1-0

Sóstói Stadion Székesfehérvár

MTK Budapest

Fehérvár FC

Dala Martin - Bohdan Melnyik, Nikola Serafimov, Spandler Csaba, Ivan Milicevic - Csongvai Áron - Kovács Mátyás (Tobias Christensen 76'), Katona Mátyás (Berki Marcell 82'), Nicolas Stefanelli (Simut Mario 82'), Pető Milán (Bedi Bence 57') - Nejc Gradisar (Kovács Patrik 76')

MTK Budapest

Demjén Patrik - Varju Benedek, Kata Mihály, Kosznovszky Márk (Molnár Ádin 70'), Molnár Rajmund (Jurina Marin 55'), Bognár István, Polievka Róbert, Kocsis Gergő Bence, Hej Viktor (Horváth Artúr 13'), Beriashvili Ilia, Kovács Patrik (Antonov Nemanja 70')

Játékvezetők

Kovács Imre

Vígh-Tarsonyi Gergő, Szécsényi István, Zierkelbach Péter, Urbán Eszter

A két klub közös legendája

A Vidi legendás vezetőedzője - Kovács Ferenc - az 1985-ös UEFA-Kupa-döntős csapatunk szakvezetője, klubunk örökös tiszteletbeli elnöke az MTK saját nevelésű játékosaként, 1954-ben mutatkozott be az élvonalban. A kék-fehérekkel kétszeres magyar bajnok és Közép-Európai Kupa-győztes lett, összesen 195 mérkőzésen szerepelt a fővárosi együttesben. 1964-ben az MTK-val KEK-döntőt játszhatott: a Sporting Lisszabon elleni fináléban Kovács Ferenc kezdőként szerepelt az első, 3-3-ra végződött brüsszeli összecsapáson, majd az 1-0-s portugál sikert hozó antwerpeni megismételt mérkőzésen is. Máig ő az egyetlen magyar, aki futballistaként és vezetőedzőként is magyar csapattal szerepelt nemzetközi kupadöntőben.

Születésnaposok az MTK elleni meccs napján

Érdekesség, hogy a legutóbbi hazai, MTK elleni bajnokink napján - május 3-án - ünnepelte 60. születésnapját Brockhauser István, 2018-as bajnokcsapatunk kapusedzője, aki pont a kék-fehérektől érkezett klubunkhoz 2016-ban és egészen idén nyárig a Vidi sikeréért dolgozott.

Nos, ezúttal is lesz egy jubileumi születésnapos Vidi-legenda, a mérkőzés napján ünnepli ugyanis 75. születésnapját Tiber László, aki 78 bajnoki találatával minden idők harmadik legeredményesebb Vidi-játékosa Nikolics és Szabó József mögött.

Ugyancsak május 30-án lesz a születésnapja korábbi portugál edzőnknek, Paulo Sousának, aki 12 esztendővel ezelőtt, 2012-ben az EL csoportkörébe vezette a Vidit - a mindent eldöntő Trabzonspor elleni visszavágót pedig éppen augusztus 30-án játszották a Sóstói Stadionban.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek