ELLENFÉL-LES

A már biztosan EL-induló Honvéddal mérkőzünk a Magyar Kupa fináléjában

A kispestiek NB I-es ellenfél nélkül jutottak el a döntőig, ahol két játékosuk is utoljára léphet pályára piros-feketében.

Május 25-én véget ér a magyar futball 2018-19-es idénye, az utolsó találkozót a MOL Vidi FC vívja a Budapest Honvéd ellen, a tét pedig a Magyar Kupa-elsőség lesz.

A kispestiek kisebb generációváltás előtt állnak, hiszen már korábban bejelentették, hogy a nyáron távozik és a svájci Lugano játékosa lesz a gólkirály Holender Filip, míg a kapus és szintén válogatott Gróf Dávid a napokban nyilvános Facebook-posztban köszönt el a szurkolóktól. Bár a hálóőr 2016. szeptember 17. (!) óta minden egyes bajnokin, valamint a klub mind a 6 nemzetközi kupa-mérkőzésén védett, éppen a 2018-19-es Magyar Kupa-sorozatot nem ő, hanem a cserekapus Horváth András védte végig.

Érdekesség, hogy amíg csapatunk többek között kiejtette az NB I arany- és bronzérmesét, a Ferencvárost és a Debrecent, addig a Budapest Honvéd a következő ellenfelekkel csapott össze a Magyar Kupában:

• a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály 6. helyén álló Bőny SE-vel
• az NB III Keleti csoportjában 2. helyen álló Jászberényi FC-vel
• az NB III Keleti csoportjában 9. helyen álló Termálfürdő Tiszaújváros FC-vel
• az NB II 15. helyén végző Duna Aszfalt Tiszakécske VSE-vel
• az NB II 5. helyén végző Budaörs SC-vel
• az NB II 7. helyén végző Soroksár SC-vel

A fenti felsorolásból kiderül: a kispestiek a döntőig vezető úton nem találkoztak élvonalbeli ellenféllel.

A Honvéd a 24. és a 32. fordulók között mindvégig az 5. helyen állt a tabellán és úgy tűnt, nyári EL-indulását csak a Magyar Kupa megnyerésével biztosíthatja, azonban az utolsó fordulóban az Újpest diósgyőri vereségével és a végül kieső MTK legyőzésével megelőzték a lila-fehéreket és felléptek a tabella 4. helyére. A 4. pozíció automatikusan ugyan nem érne kvalifikációt Európába, viszont amennyiben klubunk nyeri a Magyar Kupát, már azt jelentené, ellenkező esetben pedig a Honvéd a sorozat győzteseként nyerne indulási jogot a nyári küzdelmekre - így az már eldőlt, hogy ezt a célt elérték a kispestiek.

A transfermarkt.de portál becslései szerint keretük legértékesebb játékosai éppen a már említett Holender (700 ezer euró) és Gróf (550 ezer euró), közéjük Gazdag Dániel ékelődik (600 ezer euró). Minden sorozatot figyelembe véve Holenderé a legtöbb játékperc (3465), Kamber 3347-nél, Heffler 3333-nál jár. Szintén átlépi a 3000-es határt Gróf (3330) és Batik (3074). A házi gólkirály természetesen a már sokat emlegetett Holender - összesen 20-szor volt eredményes -, aki az emellé adott 4 gólpasszával vezeti a kanadai táblázatot is. Danilo 13+4-nél, N'Gog 11+5-nél tart, Tonci Kukoc pedig be ugyan nem talált, de 9 (!) asszisztot is kiosztott 2018-19-ben. A télen igazolt, Herthát is megjárt Anis Ben-Hatira 5 gólja mellé két gólpasszt adott a tavasz során.

A kispestiek közül összesen 10 olyan játékos akad, akinek az InStat legalább 17 alkalommal értékelte a teljesítményét 2018-19-ben a bajnokságban. Közülük a legjobb Gazdag Dániel lett, aki 246-os átlagával a bajnokság 150 labdarúgója közül a 19. lett, majd Gróf jön (243, 24. hely). A 10 közül a legrosszabb átlaggal Tonci Kukoc rendelkezik (218, 126. hely). A veterán Lovric Ivant ugyan csak 11 alkalommal pontozta az InStat, de egyrészről az utóbbi 10 fordulóból 9-et is végigjátszott, másrészt ha a 17 mérkőzéses kritériumot nem számítjuk, az ő átlaga lett a legjobb (256).

Supka Attila vezetőedzőnek eltiltottal nem kell számolnia és a leggyakrabban játszók közül a legutóbbi bajnokit sérülés miatt nem kellett kihagynia senkinek. A télen Észtországból igazolt, de még az első mérkőzés előtt megsérülő grúz gólgyáros, Beglarishvili néhány héttel ezelőtt egyszer leülhetett a Honvéd kispadjára, ám azóta nem tűnt fel a mérkőzéskeretekben.

A kispestiek jelenlegi állományából az NB I 1. fordulója óta még keretbe sem kerülő Pölöskei Zsolt 2015 és 2017 között erősítette a Vidit, míg bajnokunk, Heffler Tibor 2014 és 2016 között, Tischler Patrik 2016 tavaszán futballozott klubunknál. A vezetőedző, Supka Attila játékosként 1987 júliusától 1988 márciusáig erősítette a Vidit.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek