A kupagyőztest látjuk vendégül szombaton

A legutóbbi székesfehérvári bajnokin döntetlen született, a kupadöntőn a Kecskemét, a Szuperkupa-döntőben viszont mi voltunk a jobbak.

Legutóbb április 29-én látogatott hozzánk a Kecskemét, azon a mérkőzésen 2-2-es döntetlen született. Érdekesség, hogy ezt a találkozót néhány héttel a Magyar Kupa döntője előtt rendezték meg, és bizony Szivics mester jól megkeverte a kártyáit, hiszen több alapemberét is "pihentette" a bajnokin.

Videoton FC - Kecskemét 2-2 (2011. április 29.)
Kecskemét: Antal - Koszó, Gyagya, Balogh, Mohl, Cukic (Tölgyesi 84'), Bodiong, Bertus, Litsingi (Tököli 57'), Dosso, Bori (Foxi 62')

Május 17-én a Puskás Stadionban rendezték meg a Magyar Kupa döntőjét, ahol már a legerősebb összeállításban lépett pályára a kecskeméti csapat, ez azt jelenti, hogy az április végi bajnokihoz képest 4 helyen is változtatott a kezdőcsapatán Szivics mester. A kapuba visszakerült a KTE akkori első számú kapusa Rybansky, valamint Radanovic, Tököli és a mesterhármast szerző Foxi is a kezdőben szerepelt.

MK-döntő: Kecskemét - Videoton FC 3-2 (2011. május 17.)
Kecskemét: Rybansky - Gyagya, Radanovic, Balogh, Mohl, Bodiong, Cukic (Bertus 91'), Litsingi, Bori, Tököli (Dosso 87'), Foxi (Savic 93')

Július elején, az új bajnoki szezon első tétmérkőzésén ismét összemérhettük tudásunkat a kecskemétiekkel, a Szuperkupa-döntőjében, Kecskeméten. Ez nem csak az új szezon első tétmérkőzése volt, de csapatunk portugál vezetőedzőjének is ez volt az első tétmérkőzése a Vidi kispadján, és sikerült győzelemmel bemutatkoznia, ráadásul ezért a győzelemért azonnal egy kupa, a Szuperkupa is járt csapatunknak. Szivics mester ezúttal három helyen változtatott a kezdőcsapatán, a nyáron klubot váltó Németh Gábor, a csapat új első számú kapusa, került a kapuba, rajta kívül Alempijevic és Dosso került be a kezdő tizenegybe Gyagya és Bori helyére. Érdekesség, hogy néhány perc játéklehetőséget kapott Gyurcsó Ádám is, aki a nyáron tőlünk került kölcsönbe Kecskemétre, és 11 forduló után 4 találatával vezeti a házi góllövőlistát Kecskeméten.

Szuperkupa-döntő: Kecskemét - Videoton FC 0-1 (2011. július 7.)
Kecskemét: Németh - Alempijevic, Radanovic, Balogh, Mohl (Bertus 68'), Bodiong, Cukic (Gyurcsó 86'), Litsingi, Dosso (Stokic 80'), Tököli (Bori 30'), Foxi

A bajnokságot vereséggel kezdte ugyan a Kecskemét de, hogy idegenben is komolyan számolni kell velük, azt a DVTK elleni meccsük bizonyítja, hiszen eddig csupán Szivics csapata tudott ebben a szezonban Miskolcon nyerni, az összes többi hazai mérkőzését megnyerte a Diósgyőr. Néhány fordulót követően távozott a csapattól az egyik legeredményesebb góllövőjük, Tököli Attila. Nem maradt azonban sokáig befejező csatár nélkül a Kecskemét, hiszen Lencse László került az Alföldre, Gyurcsóhoz hasonlóan kölcsönbe, és remekül sikerült a beilleszkedése, hiszen Ligakupa-meccsen és bajnokikon is jó formában játszott és gólokat lőtt.

A legutolsó hír Kecskemétről, hogy a szerdai Paks elleni Ligakupa-meccsük 30. percében a csapat az öltözőbe vonult, majd 2-3 perccel később már ismét a pályán voltak, és meg is nyerték a mérkőzést - melyen Gyurcsó és Lencse is a kezdőben kapott helyet - 2-1-re. A híradások az eseményről ellentmondásosak, azonban nem is a mi dolgunk az igazság kiderítése, csupán a tényeket közöltük.
Minden más úgyis a pályán fog eldőlni, szombaton 17:30-kor.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek