ELLENFÉL-LES

A kiesés ellen küzdő Haladás látogat a MOL Aréna Sóstóba szombaton

A szombathelyiek 14 pontra vannak a bennmaradást érő 10. helytől, de a hét közben döntetlent értek el a Magyar Kupában Mezőkövesden.

Az MTK elleni 3-1-es sikert követően a sereghajtó vár a MOL Vidi FC-re az OTP Bank Liga 22. fordulójában. Együttesünk szombaton 17 órától a Szombathelyi Haladást látja vendégül a MOL Aréna Sóstóban.

A szombathelyiek neve mellé 21 mérkőzés alatt eddig 10 pont került eddig a tabellán, így a vasiak jelenleg 14 egységre vannak az utolsó, még bennmaradást érő 10. helytől, melyet jelen pillanatban a Diósgyőri VTK együttese foglal el. Az új, 33 fordulós lebonyolítási rendszer 2015-16-os kialakítása óta legalább 32, 37, 37 és legutóbb 36 egység kellett a szezon végén a bennmaradáshoz, azaz a Haladásnak a hátra lévő 12 fordulóban szinte minden mérkőzésen kötelező lenne a győzelem. Legutóbbi tétmeccsüket ők is a Magyar Kupában vívták és ugyanúgy a Mezőkövesddel, ahogy a bajnokit is. Utóbbin kikaptak (1-2), előbbi viszont 0-0-s döntetlennel zárult, ráadásul idegenben.

Ebben segítségükre lehet legfrissebb igazolásuk, az egyszeres bolgár válogatott Galin Ivanov, akit az átigazolási időszak hajrájában szerződtettek és legutóbb, a Mezőkövesd elleni 2-1-es vereség alkalmával már be is mutatkozott. Rajta kívül érkezett még a matyóföldieknek betaláló Rui Pedro a Ferencvárostól, a kezdőcsapatba bekerülő Holdampf Gergő a Honvédtól és Saláta Kornél a Slovan Bratislavától, míg Mohl Dávid (Újpest) és Oleg Holodiuk (Karpaty Lviv) még nem öltötte magára a Hali szerelését bajnokin. Az utánpótlásból Nyári Patrik került fel az első csapathoz, ő már bemutatkozott az NB I-ben. A felsoroltak közül a legismertebb név egyértelműen Saláta Kornél, a szlovákiai magyar védő ugyanis a 2010-es világbajnokságon és a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett északi szomszédaink színeiben.

A távozók közé sorolhatjuk az Újpesthez aláíró középpályás-párost, Rácz Barnabást és Kovács Lórántot, a cseh védőt, Vít Benest, illetve az elmúlt évek során a pálya szinten minden pontján (jobbhátvéd, jobbszélső, középhátvéd, védekező középpályás, támadó középpályás, csatár) szerepet kapó Miroszlav Grumicsot.

Házi gólkirályuk az a négygólos Priskin Tamás, aki sérülése miatt néhány hétig még biztosan nem lesz bevethető, őt a rendszerint csereként pályára lépő Gaál Bálint követi, 3 találattal. A kanadai táblázaton Priskin (5) mögött a fiatal nigériai támadó, Bamgboye, valamint Mészáros Karol következik 4-4 egységgel. A legtöbb játékperc a jobbhátvéd Habovdáé (1665), Jagodics Márknak 1526 van, Mészáros Karolnak 1442.

Az említett Priskin mellett lesz még hiányzója a Haladásnak, Bosnjak ugyanis sérüléssel küszködik és a tavasszal már nem játszhat, Halmosi Péter pedig jelenleg nem az első keret tagja. Horváth Ferenc vezetőedző dolgát eltiltás viszont nem nehezíti.

A Haladás jelenlegi keretéből senki nem fordult meg korábban a Vidinél, a stábból viszont ismerős lehet a vezetőedző mellett segítője, Szamosi Tamás is, aki Fehérváron szintén Horváth Ferenccel együtt dolgozott.

Az InStat értékei szerint a legmagasabb átlaggal a Haladásból Saláta Kornél (260) rendelkezik, de ő még viszonylag kevés mérkőzést játszott, ugyanez igaz Rui Pedróra (247) és Holdampf Gergőre (233) is, így az első Németh Milán (233). A forduló csapataiba eddig csak néhányan - Schimmer Szabolcs, Mészáros Karol, Priskin Tamás, Jagodics Márk, Murtaz Daushvili - tudtak bekerülni, ez a négy szereplés messze a legkevesebb az NB I-ben.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu / haladas.hu

További hírek