A héten két idegenbeli mérkőzés vár a Vidire

Tóth Balázsék szerdán és szombaton is pályára lépnek, a Vidi-Puskás Akadémia pedig vasárnap fogadja Bognár György csapatát.

Magyar Kupa elődöntő, első mérkőzés
MTK - Videoton FC szerda 17 óra (TV: Sport1)
A tét immár a Magyar Kupa döntőjébe való jutás. Ellenfelünk az az MTK lesz, amelyik az NB II Nyugati-csoportját magabiztosan vezeti. Az első mérkőzést a kék-fehérek otthonában játsszuk szerdán délután. A Ligakupa csoportküzdelmei során már megmérkőztünk az MTK-val, augusztus végén Könyves góljával 1-0-ra nyertek a vendéglátók, a novemberi visszavágón nem született gól. Garami József csapata legutóbb 1-1-es döntetlent játszott a bajnokságban, hazai pályán a Gyirmót ellen.

Pécsi MFC - Videoton FC szombat 17 óra
Nagyon nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen egy masszív együttes otthonába látogatunk, akik eddig csupán egyszer kaptak ki hazai pályán. A 19. fordulóban a Ferencváros nyert 2-0-ra a pécsi stadionban. A PMFC még versenyben van a dobogóért, ráadásul az önbizalmuknak jót tehetett az is, hogy a 20. fordulóban legyőzték a kupagyőztes Kecskemétet idegenben 2-1-re. Szurkolóink számára fontos információ, hogy 2012-ben ez lesz az első olyan bajnokink, amit nem közvetít élőben a TV, honlapunk azonban ezúttal is online-tudósítást ad a mérkőzésről.

OTP Bank Liga, NB I 21. forduló Mérkőzés TV
2012. március 23. (péntek) 18 óra Bp. Honvéd - Kecskeméti TE SportM
2012. március 24. (szombat) 15 óra DVSC - Pápa Sport1
2012. március 24. (szombat) 17 óra Kaposvár - Siófok -
2012. március 24. (szombat) 17 óra PMFC - Videoton FC -
2012. március 24. (szombat) 17 óra Vasas - ZTE -
2012. március 24. (szombat) 17.30 DVTK - Újpest Sport1
2012. március 25. (vasárnap) 16 óra Győri ETO - Paks M1
2012. március 25. (vasárnap) 18 óra Haladás - Ferencváros Sport2

Videoton-Puskás Akadémia - Bajai LSE vasárnap 16 óra
NB II-es csapatunk az előző fordulóban vereséget szenvedett az élmezőnyhöz tartozó Tatabánya otthonában, így megszakadt a 10 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk. Ősszel a két csapat találkozóját a Bajai LSE nyerte meg 1-0-ra. Érdekesség, hogy vasárnapi ellenfelünk is a Tatabányától kapott ki utoljára a bajnokságban, még tavaly novemberben 3-2-re. Azóta kétszer nyertek és háromszor játszottak döntetlent. Bízunk benne, hogy sikerül a hétvégén megszakítanunk Bognár György csapatának veretlenségi sorozatát.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek