A Dalian Yifang ellen jubileumi edzőmeccset játszottunk

A Vidi újkori történelmének "félszázadik" spanyolországi edzőmeccsén vagyunk túl. Van egy játékos, aki 2011-ben az elsőn, és 2019-ben az ötvenediken is pályára lépett. 

A Vidi a 2000-es években többek között Brazíliában, Horvátországban és Törökországban is edzőtáborozott, azonban kijelenthetjük, hogy klubunk fő célállomása a téli időszakban Spanyolország lett, ahova 2011 óta megszakítás nélkül minden évben visszatértünk eddig. Az elmúlt 8 évben csapatunk összesen 183 napot töltött a januári és februári időszakban Spanyolországban. 

Érdekesség, hogy van egy futballista, aki pályára lépett 2011. február 1-jén az első találkozón is, majd 8 évvel később, az 50. spanyolországi edzőmeccsen is. Ő nem más, mint Elek Ákos, aki 8 esztendővel ezelőtt még gólt is szerzett azon a bizonyos CF Chiclana elleni találkozón, melyet 12-1-re megnyertünk. 

     
   
  Elek Ákos pályára lépett és gólt is szerzett 2011-ben, a Vidi újkori történetének első spanyolországi felkészülési mérkőzésén.   
     

Emlékek a múltból

A Vidi, ahogy a profi futballklubok többsége, már évtizedekkel ezelőtt is külföldre járt edzőtáborozni. Id. Horváth Gábor egy korábbi interjúban, melyet honlapunknak adott, így emlékezett vissza: "Jártunk például Szudánban, Irakban, Algériában, Kínában és Spanyolországban. Az említett helyek egy részére a Videoton gyár kapcsolatainak köszönhetően jutottunk ki, viszont az is tény – s ennek köszönhető a túrák másik része -, hogy abban az időben a magyar futballt jobban „el lehetett adni”. Így ingyenesek voltak az utak, sőt olyan is akadt, amikor még fizettek is a klubnak a teljes ellátáson felül azért, hogy felléptünk."

Éppen egy több évtizeddel ezelőtti, spanyolországi edzőtábor kapcsán mesélte el az alábbi mókás történetet is: "Régi edzőtáboros történet természetesen számtalan akad. Az egyik ilyen, hogy amikor Spanyolországban, Zaragozában voltunk, egyik délelőtt szabadnapot kaptunk, s elmentünk vásárolni, várost nézni. Már mindannyian visszaértünk a hotelbe, ám egyik csapattársunk nem jelentkezett. Később tudtuk meg, hogy nem talált vissza a szállodába. Kétségbeesetten telefonált Fehérvárra a klubba, hogy segítsenek neki, bemondta az utca nevét is, ahol éppen állt. Fehérvárról aztán kiderítettek mindent, majd visszahívták a következővel: „menj végig az utcán, fordulj jobbra, ott van a hotel 100 méterre…

A Vidi újkori történetének spanyolországi edzőtáborai

Első spanyolországi edzőtábor - 2011. január 30. - február 11. (13 nap)
Helyszín: 
Chiclana de la Frontera
Vezetőedző: dr. Mezey György
Edzőmeccsek száma: 5 (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség / 14 lőtt gól, 4 kapott gól)
Vidi - Chiclana de la Frontera 12-1
Vidi - Cádiz CF 0-1
Vidi - FK Lokomotiv Moszkva 0-1
Vidi - FK Indjija 2-1
Vidi - Xerez CD 0-0

Érdekesség: Elek Ákoson kívül Tomas Tujvel is részt vett 2011-ben az első spanyolországi edzőtáboron, valamint a Vidi két sportmasszőre, Debreceni Tibor, Gáspár Péter és dr. Kovács Tibor csapatorvos is - ők öten azok akik 2019-ben is a Vidivel edzőtáboroztak Spanyolországban. 

Második spanyolországi edzőtábor - 2012. január 11. - február 1. (22 nap)
Helyszín: Marbella / Sotogrande
Vezetőedző: Paulo Sousa
Edzőmeccsek száma: 5 (2 győzelem, 3 vereség / 6 lőtt gól, 8 kapott gól)
Vidi - FC Basel 0-1
Vidi - FK Ekranas Panevezys 4-0
Vidi - FK Dinamo Kijev 0-5
Vidi - Evergrande FC 2-1
Vidi - CSZKA Moszkva 0-1

Érdekesség: Hét évvel ezelőtt, a második spanyolországi edzőtáborban írta alá szerződését kubunkkal Kovács István, aki azóta megszakítás nélkül a Vidi futballistája. Az edzőtábor utolsó napján született meg Filipe Oliveira kislánya, Carolina. 

Harmadik spanyolországi edzőtábor - 2013. január 9. - január 30. (22 nap)
Helyszín: Sotogrande / Estepona
Vezetőedző: José Gomes (2013. január 20-tól)
Megbízott edző: Joan Carrillo (2013. január 9-20. között)
Edzőmeccsek száma: 5 (3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség / 29 lőtt gól, 3 kapott gól)
Vidi - CD El Palo 17-0
Vidi - UD Marbella 9-1
Vidi - FK Dinamo Moszkva 0-0
Vidi - FC Rapid Bucuresti 3-1
Vidi - FC Dnipro 0-1

Érdekesség: Már az utazás is izgalmas volt, mivel a csapat Párizsban ragadt, ugyanis az Air France munkatársai nem engedték felszállni a Spanyolországba tartó gépre a játékosainkat, így közel 20 órás utazást követően érkezett csak meg Sotograndéba a Vidi. Az edzőtábor első felében a munkát Joan Carrillo megbízott edzőként irányította, hiszen Paulo Sousa távozása után az új vezetődzőt, José Gomest 2013. január 20-án nevezték ki. Így fordulhatott elő, hogy az egyik legnagyobb arányú Vidi-győzelmet hozó edzőmeccsen (Vidi - CD El Palo 17-0) Joan Carrillo ült a kispadon. Nikolics Nemanja a találkozó után elárulta, hogy korábban még sosem szerzett 5 gólt egy mérkőzésen. Nemcsak gól nélküli döntetlent játszottunk a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató FK Dinamo Moszkvával, de egy hotelban is szálltunk meg az orosz csapattal. Exkluzív-interjút adott honlapunknak a Vidi korábbi közönségkedvenc kapusa, Daniel Tudor. 

Negyedik és ötödik spanyolországi edzőtábor - 2014. január 13. - január 31. (19 nap) és 2014. február 7. - február 23. (17 nap)
Helyszín: Estepona / Sotogrande
Vezetőedző: José Gomes
Edzőmeccsek száma: 8 (2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség / 15 lőtt gól, 15 kapott gól)
Vidi - HNK Rijeka 2-2
Vidi - Lokomotiv Plovdiv 1-1
Vidi - FK Dnyipro 0-4
Vidi - FC Oțelul Galați 3-3
Vidi - FK Dinamo Moszkva 0-0
Vidi - FC Guangzhou Evergrande 5-1
Vidi - CSZKA Moszkva 1-2
Vidi - Strømsgodset IF 3-2

Érdekesség: 5-1-re legyőztük az ázsiai BL-győztes FC Guangzhou Evergrande-t, melyet akkoriban Marcello Lippi irányított. A következő mérkőzésen 2-1-re kikaptunk attól a CSZKA Moszkvától, melynek a kezdőcsapatában ott volt Georgi Milanov, aki ma már a Vidit erősíti. Ezúttal hazafelé volt kalandos a csapat útja, ugyanis hiába indult el csütörtökön ebéd után Malagáról a Vidi, géphiba miatt csak péntek késő este érkezett meg Székesfehérvárra. Szinte hihetetlen, de Filipe Oliveira második gyermeke is akkor született meg, amikor a Vidi Spanyolországban edzőtáborozott. 

Hatodik és hetedik spanyolországi edzőtábor - 2015. január 17. - január 30. (14 nap) és 2015. február 6. - február 18. (13 nap)
Helyszín: Sotogrande / Costa del Sol
Vezetőedző: Joan Carrillo
Edzőmeccsek száma: 6 (1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség / 6 lőtt gól, 8 kapott gól)
Vidi - UD San Pedro 5-1
Vidi - TSV 1860 München 0-2
Vidi - Suwon Samsung Bluewings FC 1-3
Vidi - FK Lokomotiv Moszkva 0-1
Vidi - FK Dinamo Kijev 0-0
Vidi - CSZKA Moszkva 0-1

A Vidi technikai igazgatója, Pánczél Szabolcs hosszabb interjút adott honlapunknak, melyben elmesélte, hogy több hónapnyi munka van egy spanyolországi edzőtábor megszervezésében. 0-0-ás döntetlent játszottunk az FK DInamo Kijevvel, melynek kispadján akkor az a Szergej Rebrov ült, aki jelenleg a Ferencváros vezetőedzője. 

Nyolcadik spanyolországi edzőtábor - 2016.  január 13. - január 22. (10 nap)
Helyszín: Oliva
Vezetőedző: Horváth Ferenc
Edzőmeccsek száma: 3 (1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség / 1 lőtt gól, 2 kapott gól)
Vidi - 1. FC Union Berlin 1-0
Vidi - 1. FC Kaiserslautern 0-0
Vidi - Elche CF 0-2

Érdekesség: Az Elche elleni edzőmeccsen figyelt fel Horváth Ferenc "Nono"-ra, akit később, már a DVTK vezetőedzőjeként sikerült megszereznie. "Nono" a Vidi - Elche meccsen gólt is szerzett. 

Kilencedik spanyolország edzőtábor - 2017. január 24. - február 4. (12 nap)
Helyszín: Marbella
Vezetőedző: Henning Berg
Edzőmeccsek száma: 4 (2 döntetlen, 2 vereség / 0 lőtt gól, 3 kapott gól)
Vidi - Admira Wacker Mödling 0-1
Vidi - FC Dinamo Bucuresti 0-0
Vidi - FK Lokomotiv Moszkva 0-2
Vidi - FK Krasznodar 0-0

Tizedik és tizenegyedik spanyolországi edzőtábor - 2018. január 16. - január 30. (15 nap) és 2018. február 3. - február 13. (11 nap)
Helyszín: Benidorm / Marbella
Vezetőedző: Marko Nikolics
Edzőmeccsek száma: 8 (4 győzelem - 1 döntetlen - 3 vereség / 9 lőtt gól, 11 kapott gól)
Vidi - Beijing Renhe FC 1-1
Vidi - Wisla Kraków SSA 0-1
Vidi - FC CFR 1907 Cluj 0-3
Vidi - Wppertaler SV 2-0
Vidi - Oroszország U21 2-0
Vidi - FK Krasznodar 1-0
Vidi - FK Dinamo Kijev 0-5
Vidi - Tiencsin TEDA FC 3-1

Érdekesség: A Wisla Kraków győztes gólját a Vidi egykori középpályása, Nikola Mitrovics szerezte, míg a lengyel csapat vezetőedzője ekkor Joan Carrillo volt.

Tizenkettedik spanyolországi edzőtábor - 2019. január 12. - január 26. (15 nap)
Helyszín: Marbella
Vezetőedző: Marko Nikolics
Edzőmeccsek száma: 6 (2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség / 7 lőtt gól, 8 kapott gól)
MOL Vidi FC - 1. FC Kaiserslautern 2-0
MOL Vidi FC - RB Linense 1-1
MOL Vidi FC - Beijing Renhe FC 1-1
MOL Vidi FC - Sparta Praha 1-3
MOL Vidi FC - Kína U25 0-3
MOL Vidi FC - Dalian Yifang FC 2-0

Érdekesség: A Dalian elleni meccs volt az 50. spanyolországi edzőmeccsünk 2011 óta. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molvidi.hu

További hírek