ZORAN KUNTICS:

"Rengeteget jelent, amikor egy ország áll egy csapat mögé"

Zoran Kuntics két szezonban is szerepelt nálunk, majd a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt a Ferencvárossal. Azt mondja, Fehérváron eljött a sikerek ideje.

Zoran Kuntics két idényben erősítette csapatunkat, és a szurkolók azóta is a legnagyobb kedvencek között emlegetik a bunyevác származású, szerb állampolgársággal rendelkező focistát. Kuntics Fehérvárról szerződött 1995 nyarán a Ferencvároshoz, és rögvest egy emblematikus góllal jelentkezett: találatával nyert a Fradi idegenben az Anderlecht ellen 1-0-ra, hogy aztán a visszavágón elért döntetlen után bekerüljön a Bajnokok Ligája csoportkörébe. (Akkor még egy párharc megnyerése elég volt a csoportkörhöz). Kuntics 1998-ben egyszer még visszatért hozzánk, majd szülővárosa egyesületében, a Szpartak Szabadkában fejezte be pályafutását. Január óta a bosnyák első osztályú Zvijezda Gradacac edzője, Boszniában értük utol telefonon.

Az Európa Liga következő fordulójában sorsdöntő meccset játszik egykori csapata. Mit szól a Vidi nemzetközi szerepléséhez?

Káprázatosan teljesítenek az Európa Ligában, ki ne tudná. Természetesen követem az eredményeket, bár most éppen kevés szál köt a magyar focihoz. Ezúton szeretnék gratulálni a Vidinek ehhez a ragyogó teljesítményhez, minden egyes diadaluk nagyban segíti a magyar foci fejlődését.


A fehérvári szurkolók nagyon szép emlékeket őriznek Önről, máig emlegetik a nevét, pedig legsikeresebb korszaka éppen akkor kezdődött, amikor elszerződött a csapattól. Mesélne erről?

Átigazolásomat követően a Fradival azonnal bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, hatalmas meccseket játszottunk, és végül öt ponttal zártuk a küzdelmeket, ami szerintem jó teljesítmény volt. Kegyetlen sorsolást kaptunk, hiszen a Real Madriddal és az Ajax Amszterdammal kellett megküzdenünk, plusz ugye a Grasshoppers-szel. Nagyon erős csapatok voltak, az Ajax címvédőként érkezett, abban a szezonban pedig ismét bekerült a fináléba. Akkor a Fradi első magyar csapatként került be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és egy ország zárt minket a szívébe.

Mit jelent a szurkolók támogatása, amikor nagy a tét?

Akkor mindenki minket figyelt, nekünk szurkolt, ez plusz erőt adott a meccseken. Most hasonló a helyzet a Vidivel is. Rengeteget jelent, amikor egy ország áll egy csapat mögé, ilyenkor egy focista egyszerűen nem tud rosszul játszani. Ahogy a kilencvenes évek közepén, a BL idején a Fradi, most a Vidi körül forog a világ, és én is nagyon szorítok a csapatnak. Jól mondom? Tudja, már egy ideje nem beszéltem magyarul.

Névjegy

Zoran Kuntics

Születési hely, idő: Szabadka, 1967.01.13

Pályafutásának főbb állomásai. Játékosként: Fehérvár Parmalat (1994-'95), Ferencváros (1995-'96), AEK Larnaca (ciprusi, 1996-'97), Vasas (1997-'98), Videoton (1998). Edzőként: Diósgyőr (2005-'06), Ferencváros (2007), Hajduk Kula (2009), Zvijezda Gradanac (2012-)

Ezt egyáltalán nem lehet észrevenni a beszédén. Hogy érzi magát Boszniában?

Köszönöm, jól. Vannak különbségek a két ország között, mindkét helyen lehet pozitív és negatív dolgokat is felsorolni. Boszniában rengeteg a tehetséges fiatal, viszont a létesítmények rosszabbak. Ha itt is olyan jó körülmények lennének, mint Magyarországon, jóval előrébb tartana az ország futballja. De mivel tényleg elképesztően sok tehetség rúgja a labdát itt, biztosra veszem, hogy rövid időn belül jönnek a nagy sikerek. A válogatott máris remekül szerepel, szerintem ki fog jutni a 2014-es brazíliai világbajnokságra. Boszniában az első keretben három 21 éven aluli játékosnak kell lennie, de például az én csapatomban tíz 21 éven aluli fiatal játszik. Éppen most olvastam, hogy Mészöly Géza felvetette, kötelezővé kellene tenni az utánpótláskorú játékosok szerepeltetését a bajnokságban. Mélyen egyetértek ezzel.

Nagyon szép időszakot töltöttem el a Vidinél. De kétszer játszottam Székesfehérváron, és a kettő azért különbözött egymástól.

Hogyhogy?

Az első időszakhoz nagyon sok kellemes élmény kötődik, másodjára csak egy fél szezonban, rövid időre erősítettem a Vidit. A kilencvenes évek közepének csapata nem állt rossz erőkből, főleg a tavaszi szezonban szerepeltünk eredményesen, akkor elértünk pár bravúrt. Szerettem ott játszani, tetszett a hangulat, a klub szervezettsége, az, ahogy a város lakói viszonyultak a csapathoz. Fehérváron nagyon szeretik a focit, a szurkolók ki vannak éhezve az eredményekre, most pedig eljött a sikerek ideje. Kiérdemelték már ezt a fantasztikus szereplést.

Az a bizonyos 10-es osztályzat

Talán élete mérkőzését játszotta 1995. május 10-én Zoran Kuntics fehérvári színekben. Csapatunk 6-3-ra győzte le az előző szezonban bajnoki címet szerző Vácot, Kuntics pedig négy gólja mellett két assziszttal vállalt részt a győzelemben. A játékos ezért 10-es osztályzatot kapott a Nemzeti Sport tudósítójától.

Fotó: sport365.hu, nemzetisport.hu

Szerző: Gyurina Zsolt