GARANCSI ISTVÁN:

"Elérkeztünk egy olyan pillanathoz, amikor fel kell emelnünk a szavunkat"

A Videoton FC - Kecskemét bajnokit követően a vidi.hu történetében először nem közöltünk tudósítást egy mérkőzésről. Az alábbiakban reagál klubunk a történtekre.

Negyvennyolc óra kellett ahhoz, hogy higgadtan tudjunk beszélni a látottakról Garancsi Istvánnal, klubunk tulajdonosával.

- Eltelt két nap a Vidi-Kecskemét meccs óta? Lehiggadt?

- Le. Sajnos kettőt kellett aludnom, hogy magamhoz térjek a sokkból.

- Ennyire durvának látta a mérkőzést?

- Sajnos ennyire. Televízión néztem és döbbenetes élmény volt - negatív értelemben - a mérkőzés. Az pedig még elszomorítóbb, hogy mindezt egy olyan tehetséges, fiatal edző csapatától láttuk, aki pályafutása egy meghatározó részében a Videoton FC mezét viselte. Bár ez a játékstílus egy csapat ellen sem tolerálható!

- Szinte az összes tudósításban megemlítették az újságírók, hogy a Kecskemét roppant agresszívan, sőt durván játszott. Erről mit gondol?

- Azt hiszem, elérkeztünk egy olyan pillanathoz, amikor fel kell emelnünk a szavunkat, és meg kell szólalnom mint tulajdonos és játékosokba, sportba befektető személy. Ilyen durva, az ellenfél játékosait megfélemlítő, a cél érdekében minden eszközt bevető csapattal még pályafutásom során nem találkoztam. Az ezt végigasszisztáló bíráskodással szintén nem. Nem engedhetjük ezt tovább, nem lehet megengedni, hogy mások munkáját szándékosan tegyék tönkre magukról megfeledkezett játékosok, és ezt a bírók engedjék a pályán. Csak a vakszerencse mentette meg a csapatunkat a súlyosabb sérülésektől. Az öltöző úgy nézett ki, mint egy kórházi terem. Ennyi rúgást, sérülést fél év alatt szed össze a csapat, nem beszélve arról, hogy a meccs alatt a játékosainknak leginkább arra kellett figyelniük, hogy hogyan kerüljék el a még komolyabb sérüléseket. Ha mondjuk az ilyen játékból fakadó sérülés miatt nem tudunk az Európa Ligában a legerősebb összeállításunkban szerepelni, akkor az az egész magyar labdarúgás számára veszteséget jelent. Fura, hogy nem szándékos kezezésekért azonnali kiállítások járnak, szándékos, hátulról jövő, alattomos támadásokért pedig semmi, pedig egyértelmű volt több esetben is, hogy nem a labdára, hanem a játékosokra utaztak. Az erről szóló összefoglalókat meg fogjuk küldeni az MLSZ illetékeseinek, jelen pillanatban pedig a jogi megoldásokat keressük a hasonló, durva meccsek elkerülésére. Sajnos nem csak bennünket sújtott ez az ámokfutás.

Korábban a Kecskemét-Haladás összecsapást követően Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője is komoly kritikával illette a Kecskemétet a haladás.hu-nak adott interjújában:

"Nem megy a fejembe, hogy Póti és Vaskó hogyan játszhatta végig a meccset, utóbbi szinte egyfolytában könyökölt. Radó Andrást szinte nem is szerelték szabályosan, csak durva eszközökkel. Litsingi gólja előtt pedig lefaultolták Rózsa Danit, azért nem tudott a labdáért menni. Ugyanakkor mi az első három szabálytalanságunkért sárga lapot kaptunk, a játékvezető folyamatos nyomás alatt tartott minket. Radót és Nagy Dánielt megfélemlítették az ellenfél játékosai, ez ki is volt adva nekik. Tudták, hogy Andrisnak fáj a dereka, erre Póti az első félidőben hátulról kilökte a pályáról - még csak sárgát sem kapott érte."

(Az Artner Tamással készült teljes interjút elolvashatja ide kattintva!)

A Kecskemét játékosai tehát nem először játszottak egyrészt sportszerűtlenül, másrészt pedig az ellenfél játékosaira veszélyesen. Bízunk benne, hogy - csapattól függetlenül - a magyar futballpályákról a lehető leghamarabb eltűnik a másokat megfélemlítő és mások testi épségére veszélyes játékstílus.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek