Tomás Tujvel ismét a Vidi játékosa

A rutinos hálóőr újra piros-kékbe öltözik.

Szerdán aláírta szerződését klubunkhoz Tomás Tujvel, a 34 esztendős hálóőr már csapattársaival együtt kezdte el a felkészülést a tavaszi idényre.

Tomás Tujvel neve ismerős lehet a fehérvári szurkolóknak, hiszen a szlovák kapus 2009 és 2016 között a Vidi játékosa volt. A nyolc és fél éve az FC Nitrától szerződtetett, akkor 25 éves játékos 2013-ig bezárólag összesen 27 bajnokin lépett pályára csapatunk színeiben, valamint további 46 tétmeccsen őrizte kapunkat a góltól.

Részese volt klubunk történetének első bajnoki címének, ő védett a Kecskemét ellen megnyert Szuperkupa-döntőn, de kivette a részét a Ligakupa-trófea 2011/2012-es elhódításából és az Európa Liga-sikerből is (a Sporting elleni visszavágón lépett pályára). A Vidi valaha volt első, Sturm Graz elleni BL-párharcának mindkét összecsapásán az ő nevével kezdődött csapatunk összeállítása.

Tujvel a 2014/2015-ös szezont a Kecskeméti TE, a 2015/2016-os idényt a DAC csapatánál töltötte kölcsönben (mindkét csapatnál ő számított az első számú hálóőrnek), 2016 nyarán a Mezőkövesdhez igazolt. Az élvonalba feljutó matyóföldiek kapujában ezen időszak alatt messze ő játszotta a legtöbb bajnokit, 52-ből összesen 39-szer számított rá a csapat vezetőedzője.

"Egy labdarúgó élete, pályafutása olykor teljesen kiszámíthatatlan. Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek a Vidibe, de amikor jött ez a lehetőség, nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen annak idején nagyon jól éreztem magam Székesfehérváron. Részese lehettem a klub első bajnoki címének, és azzal a céllal jöttem vissza, hogy ismét aranyérmet nyerjek a Vidivel"  - nyilatkozta honlapunknak Tomás Tujvel.

"Tomás Tujvel személyében olyan hálóőr érkezett, aki nagyon jól ismeri a klubot, hiszen korábban szép sikereket ért el a csapattal. Tisztában van a célokkal, tisztában van azokkal az elvárásokkal, amelyek egy Vidi-kapus felé vannak támasztva. Rutinos, jó képességű és remek mentalitású labdarúgóról van szó, így Horváth Tamás távozása után is megfelelő a versenyhelyzet az első keret kapusai között" - mondta a szerződés aláírását követően sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news