Oroszlányból csábította el 15 éves korában Sallói Istvánt a Videoton és onnantól, 1981-től kezdve másfél év (sorkatonai szolgálattal egybekötött) győri kitérővel egészen 1993-ig Székesfehérváron futballozott.

1986 tavaszán debütált az NB I-ben és 1988 végéig a Vidiben játszott, 64 meccsen 4-szer volt eredményes. Az ETO-ban 8-szor is betalált, de az igazi formáját akkor nyerte el, amikor 1990-ben visszatért klubunkhoz: ezt követően 1993-ig 77 bajnokin 39 gólt termelt, közte két mesterhármassal, amiből utóbbi a búcsúmeccsén született az Újpest ellen, sőt eredetileg négy gól volt, ám az egyiket később elvették tőle.

A 23. fehérvári labdarúgó, aki bemutatkozott a válogatottban: 1992 tavaszán egy Ukrajna elleni mérkőzésen egyből góllal. Még további 12 meccsen játszott a nemzeti csapatban, az 1992-93-as idény végén a Nemzeti Sport őt választotta a legjobb játékosnak az NB I-ben.

"Salec" 1993-ban a Honvédba igazolt, de egy idényt követően elhagyta az országot és légiósnak állt Izraelben, 116 meccsen 59-szer ünnepelhettet a Beitar Jeruzsálemnél, majd a Maccabi Herzelyánál is megfordult. 2000-ben tapasztalatokkal gazdagon visszavonult és sportvezetőnek állt.

Előbb a válogatott, majd az olimpiai válogatott technikai igazgatója volt, aztán a Siófokot juttatta fel és később mentette meg a csődtől. Később Újpestre került, ahol kis híján bajnokot csinált a klubból, de a Diósgyőrnél, Kecskeméten és a Dunaújvárosnál is dolgozott. Egy ideig volt a Wolverhampton Wanderers játékosmegfigyelője is. 2018 és 2021 között a ZTE FC sportigazgatója volt, 2021. július 27-e óta a MOL Fehérvár FC sportigazgatója.

Mindeközben elkezdett televíziós szakkommentátorként is tevékenykedni, 2001 és 2003 között, majd a 2010-es vb alatt az MTV-nél, 2010-től a DigiSportnál. Édesapja a Tatabánya és az Oroszlány játékosa volt, nagyapja Balassagyarmaton játszott, fia Újpesten nevelkedett, majd Amerikába szerződött.