Vezetőedzőnk kapott gól nélküli győzelemnek örülne Győrben

Ünnepélyes sajtótájékoztató volt a mai a Videoton életében.

Az eredménnyel kapcsolatos elvárásokról vezetőedzőnk elmondta, némileg csökkenti az esélyeket, hogy nem a saját pályánkon játszunk, így meglehetősen kiegyensúlyozott küzdelmet vár. Mindenesetre, kapott gól nélküli győzelemmel lenne elégedett.
Farkas Balázs, a csapat kapitánya úgy nyilatkozott, hogy minden játékos lelkiismeretesen, kemény munkával készült erre a találkozóra, de sérülések és betegségek hátráltatták a csapatot. „Véleményem szerint ötven-ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra”, mondta Balázs. „Egy délszláv mentalítású csapatra számítok, akik rendkívül párharcerősek és a begyakoroltakat magas fokon űzik majd. Ám mi is felkészültünk és holnap mindenképpen szeretnénk valamilyen fokú előnyt kiharcolni a mérkőzésen a semleges győri pályán.”
Zárásként dr. Mezey a várható keretről is beszélt: „Terveim szerint Bozsovics és Gosztonyi mutatkozik be a kezdőcsapatban, de várhatóan Djordjic is lehetőséget kap majd. A frissen leigazolt Vaskót egyelőre nem vehetjük számításba, talán majd a maribori visszavágón. A hátsó alakzat egyértelmű: a kapuban Bozsovics, a védelemben Andics, Lipták, Horváth és Elek. Sándor és Farkas a két belső középpályás, míg a széleken Gosztonyi és Polonkai játszik majd. Elöl Alves helye biztos, míg mellette még kérdéses a hely. Végleges csapatot csak este hirdetek.”

Ami a csapat további programját illeti, ma mindenki otthonában pihen, majd holnap egy közös ebédet és pihenőt követően, hat óra előtt indulnak Győrbe a játékosok.

More news