Szombaton 20 órakor: két év után újra Vidi-DVTK

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Loki a "mumusukhoz" látogat, a Fradi 5 év után játszik ismét a Péccsel, de összecsap egymással két 0 pontos csapat is.


Az OTP Bank Liga 4. fordulójában két csalódott csapat mérkőzik meg egymással a Sóstói Stadionban, hiszen az előző fordulóban mi Kaposváron szaladtunk bele egy nem várt vereségbe, míg a DVTK hazai pályán kapott ki a Kecskeméttől.
Utoljára két éve, 2009. augusztus 1-én fogadtuk hazai pályán a DVTK-t, egy nagyon emlékezetes mérkőzésen, ahol a 90. percben egyenlítettek a vendégek, Alves azonban a 93. percben megszerezte a győztes gólt. Sajnos ezt a remek mérkőzést akkor nézők nélkül kellett lejátszani, ugyanis egy zárt kapus meccsre büntetett akkoriban bennünket az MLSZ. Az biztos, hogy élvezetes, támadó futballra számíthatnak a nézők a szombaton este 20 órakor kezdődő bajnokin.


Péntek
18 óra, ZTE - Bp. Honvéd

Az eddig még pontot sem szerző ZTE azt a Honvédot látja vendégül az OTP Bank Liga 4. fordulójának nyitómérkőzésén, akik az utolsó két meccsükön 8 gólt szereztek és csak kettőt kaptak. Csank János csapata már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a 4. fordulót követően is pont nélkül szerénykedjen a tabellán, ezért biztos, hogy egy nagyon küzdelmes mérkőzésre van esély pénteken este Zalaegerszegen.


Szombat
17.30, Vasas - Haladás

Szombaton Angyalföldön két 0 pontos csapat találkozik egymással. A fővárosi piros-kékek a 2. fordulóban, hazai pályán az újonc Pécstől kaptak ki 2-1-re, idegenben pedig a Debrecentől 5-2-re, valamint legutóbb Kispesten 4-0-ra. Érdekesség, hogy a Honvéd a Haladásnak is négy gólt rámolt be, azzal a különbséggel, hogy őket idegenben sikerült legyőzniük - igaz a szombathelyiek azért tudtak rúgni két gólt a négy bekapott mellé. Megjósolhatatlan, hogy melyik csapat tud elmozdulni a holtpontról, talán a pontosztozkodás tűnik a legvalószínűbbnek ezen a mérkőzésen.

4. forduló

2011. augusztus 5. péntek
18:00 ZTE - Bp. Honvéd (TV: SportM)

2011. augusztus 6. szombat
17.30 Vasas - Haladás (TV: Sport1)
19:00 Siófok - Győri ETO
19:00 Pápa - Kaposvár
20:00 Videoton FC - DVTK (TV: Sport1)

2011. augusztus 7. vasárnap
16:00 FTC - Pécs (TV: M1)
18:00 Újpest - Paks(TV: Sport2)
19:00 Kecskemét - DVSC

19 óra, Siófok - Győri ETO
A bajnokság egyik meglepetéscsapata, az eddig hibátlan Győri ETO látogat Siófokra. A hazai csapatot doppingolhatja az a tény, hogy a pápai vereséget követően, hazai pályán simán legyőzték az Újpestet 2-0-ra, és az eredmény a fővárosi lila-fehérekre nézve volt hízelgő. Csertő Aurél mostani csapatában sokan a 2006-os Vidit vélik felfedezni, vagyis betonbiztos védekezésre építve szervezik meg a támadásaikat a győriek. A Siófok teljesítményéről még nem kaphattunk ilyen átfogó képet, hiszen a második fordulóban simán kikaptak Pápán 2-0-ra, legutóbb pedig ugyanilyen simán verték otthon az Újpestet. Amennyiben az Újpest elleni formájukat sikerül átmenteniük az ETO ellen, akkor sikerülhet meglepniük a Csertői-csapatot.

19 óra, Pápa - Kaposvár
A kaposváriak önbizalmának mindenképp jót tett, hogy a 3. fordulóban a bajnokcsapatot sikerült hazai pályán legyőzniük, azonban a Pápa remekül kezdte a szezont, a Siófokot és az Újpestet megverték, legutóbb pedig Pakson játszottak 1-1-es döntetlent. A hazaiak támadója, Maric nagyon elkapta a fonalat, ugyanis az összes pápai gólt - szám szerint négyet - ő szerezte, ezzel vezeti is a góllövő listát. Kaposváron is van azonban egy támadó - Peric - aki remek formában van, ezt mi is tapasztalhattuk a 3. fordulóban. Amennyiben a Kaposvár olyan harcosan játszik, mint ellenünk, akkor abszolút háromesélyes lesz ez a találkozó.


Vasárnap
16 óra, Ferencváros - Pécs

2006-ban volt utoljára az NB I-ben FTC - Pécs meccs, akkor a hazaiak 3-1-re nyerni tudtak. A statisztika egyértelműen a hazaiak mellett szól, hiszen eddig 34 alkalommal látogatott a Pécs a Fradi otthonába az NB I-ben, és 27-szer távoztak pont nélkül, 4 alkalommal játszottak döntetlent és csupán háromszor nyertek. Legutóbb 1992-ben sikerült a pécsieknek ez a bravúr, akkor 2-0-ra nyertek Nyilasi Tibor csapata ellen. Azóta 8 meccset játszottak a fővárosban, és 1 döntetlenen kívül 7 hazai siker született.
Most azonban minden esélye megvan a pécsi csapatnak arra, hogy ezt a majd' 20 éves átkot megtörjék, hiszen a baranyaiak eddig 100%-osak a bajnokságban, ezzel szemben a Ferencváros még nem tudott nyerni ebben a szezonban.

18 óra, Újpest - Paks
Emberemlékezet óta nem kezdett ilyen rosszul bajnokságot az Újpest, mint most. Három meccsből három vereség, és még gólt sem sikerült lőniük a lila-fehéreknek. A tavalyi ezüstérmes Paks a bajnokságban eddig felemás arcát mutatta, hiszen hazai pályán legyőzték a kupagyőztes Kecskemétet, tőlünk viszont egy sima négyest kaptak, legutóbb pedig hazai pályán játszottak döntetlent a Pápával. Nagy kérdés, mennyire lesznek fáradtak a skóciai túra után a paksi játékosok, azonban, ha az Újpest ugyanúgy játszik, mint az első 3 fordulóban, akkor nehezen elképzelhető, hogy a Paks ellen szerzik meg az első győzelmüket.

19 óra, Kecskemét - DVSC
A forduló egyik nagy rangadója lesz a DVSC kecskeméti vendégjátéka. Szinte hihetetlen, de a DVSC még sosem nyert bajnoki meccset Kecskeméten, de ami még ennél is hihetetlenebb, az az, hogy gólt sem sikerült lőniük a Széktói Stadionban bajnoki mérkőzésen. Háromszor találkozott a két csapat eddig az NB I-ben Kecskeméten, és két 3-0-ás siker mellett egy alkalommal 1-0-ra nyertek a hazaiak. Tavaly a Magyar Kupában is játszottak egymás ellen, akkor az idegenbeli 3-0-ás kecskeméti sikert követően, hazai pályán 3-1-re győzték le a Lokit. Ha marad a papírforma, akkor a 4. fordulót követően a Loki már nem lesz 100%-os.

Author: Wéninger Ákos

More news