STATISZTIKA

Számokban játékosaink Újpest elleni teljesítménye

A 4-1-es újpesti sikert hozó találkozót követően játékosaink egyéni mutatóit az Opta adatainak segítségével vizsgáltuk.

Passzpontosságban védőink jártak az élen, Nikola Serafimov 92,4%-kal zárt, őt Spandler Csaba 90,5%-kal és Huszti András 88,5%-kal követi.

A legtöbb visszaszerzett labda is észak-macedón védőnkhöz fűződik (7), ebben a mutatóban másodikként Spandler Csaba (6), harmadikként pedig holtversenyben Pető Milán és Bohdan Melnyik (4-4) zárt.

Új igazolásunk, Ivan Milicevic gólpasszt jegyzett a mérkőzésen.

A párharcokban Bohdan Melnyik zárt az első helyen, földön és levegőben is az összes csatáját megnyerte, második helyen Nejc Gradisar 85,7%-kal végzett, míg harmadikként Serafimov zárt 80%-kal.

Ki kell emelni Kovács Patrikot, aki a félidőben csereként állt be, 0,27 xG-értékkel pedig a leggólveszélyesebb játékosunk volt. A 90. percben – első NB I-es gólját szerezve – ő szépített, amivel a Vidi történetének legfiatalabb góllövője lett.

Author: Csik Tamás

Photo: fehervarfc.hu

More news