SPORI

Szabó Zsolt vezeti a Haladás elleni Magyar Kupa visszavágót

A budapesti játékvezetőt korábban többször is a liga legjobb bírójának választották.

Szabó Zsolt legutóbb tavasszal vezetett nekünk mérkőzést, akkor az Újpestet fogadtuk a Magyar Kupa elődöntőjében Sóstón, és kiütéses, 4-1-es sikert értünk el az elődöntő visszavágóján.

Szabó Zsolt 1996. szeptember 7-én a Vác-Pécs mérkőzésen debütált az élvonalban. 2009 őszén többek között négy rangos Európa Liga-találkozóra is jelölte az UEFA, és valamennyi mérkőzésen kiváló szakmai értékelést kapott. 

A 2001-2002-es szezonban a Borsodi Liga legjobb játékvezetőjévé választották. A 2002-2003-as bajnoki évadban a Nemzeti Sport osztályzatai alapján ismét a legjobb játékvezető lett, ugyanebben az évben az Aranyszemüveg-díjat is elnyerte. A díjat mindig a szurkolók szavazatai alapján a legjobbnak talált játékvezető kapja meg.

Szabó Zsolt segítői a szerda esti mérkőzésen Erős Gábor és Georgiou Theodoros lesznek, míg a tartalék játékvezetői teendőket Oláh Gábor látja el.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news