A vasárnap délutáni pihenőidőben a csapat Sevillába utazott és a helyszínen nézte meg a Sevilla – Malaga mérkőzést.
A találkozó után, dr. Mezey György úgy gondolta, érdemes megosztani a tapasztalatokat honlapunk olvasóival. „A meccs után több játékos is találóan megjegyezte, ezt a bajnokit nem nekik kellett volna megnézniük, hanem azoknak, akik a magyar futball hátterét szervezik, mert egy alapvetően felejthető mérkőzés körül is hatalmas felhajtást csináltak és tömegeket mozgattak meg. A meglepetések sora ott kezdődött, hogy percek alatt megtelt a stadion, a 60 ezer férőhelyes létesítményben mintegy 50 ezer ember gyűlt össze a kezdő sípszóra. A kezdés előtt 20 perccel még szinte üresen tátongott a lelátó, a bemelegítés is csak pár ezer ember előtt indult. Csodálatos hangulatban telt el a 90 perc, amely alatt egyetlen egy gyalázkodó bekiabálást nem hallottam, végig bíztatásban részesült a hazai csapat, egymás után énekelte a közönség a szurkolói nótákat, a klub himnuszát, ami nekünk, magyaroknak, szokatlan egy olyan meccsen, ahol meglehetősen gyenge, szétesett játékot produkál a hazai csapat. Szakmai szemmel nézve értékelhetetlen megmozdulásokat is tapssal jutalmazott a közönség. Rakiticsnek, akit a Schalke 04-ből igazoltak hatalmas pénzért, és aki végigszenvedte az egész meccset, minden mozdulatát ováció követte. Egy szóval, lökték, űzték előre a csapatukat a nézők. Az ellenfélnek ráadásul megvoltak a lehetőségei, akár győzhettek is volna. Megjegyzem, a jelenleg 8. helyen álló Sevilla a la Liga sereghajtó együttese ellen lépett pályára tegnap, s még így is kis híján telt ház volt. Persze a csalódottságot lehetett látni a nézők arcán a gólnélküli döntetlen miatt, de hogy ennek ellenére, a következő mérkőzésen ugyanennyien lesznek kint a stadionban, ahhoz kétség sem fér. Személyesen nekem azért volt érdekes ez az összecsapás, mert jó pár évvel ezelőtt jártam már ebben a stadionban a Honvéd edzőjeként. A Sevilla éppen akkor esett ki az első ligából – akkor még nem volt meg a stadion felső karéja, tehát összesen nagyjából 20 ezer ember fért be -, de mégis telt ház előtt játszottunk ellenük barátságos mérkőzést. Csodálkozva kérdeztem akkor, hogy lehet ez? Azt válaszolták: „most van bajban a csapat, most kell őket nagyon bíztatni, s ezt a közönség is tudja”. A teljesen más szurkolói, vezetői hozzáállás az, ami a spanyol futballt ilyen magasra juttatta. Érdekes lenne elgondolkozni a kérdésen, hogyan lehetséges, hogy amíg, nagyjából húsz év alatt az egyik ország futballja a csúcsra jutott, addig a mienk ennyire tönkrement? Aki még mindig abban keresi az okokat, hogy a magyar edzők, mondjuk rosszul lövetnek kapura, az rossz nyomon jár. Arról van szó, hogy a futball szociológiai, illetve gazdasági hátterét, eladhatóságát itt, Spanyolországban másképp építették fel, mint nálunk. Ebben kell az alapvető problémát keresnünk és nem abban, hogy melyik játékost hol játszatja az edző.