Nikolics és Petrjak duplájával harmadszor is kiütöttük az Újpestet ebben a szezonban

Immár Niko a legeredményesebb Vidi-játékos az Újpest FC ellen, több évtizedes rekordot döntött meg csapatkapitányunk. 

Szombat délután az Újpest FC együttesét láttuk vendégül a MOL Aréna Sóstóban, az NB I-es bajnokság 28. fordulójában. Szabics Imre vezetőedző a Kovács - Bolla, Rus, Musliu, Stopira - Funsho, Nego, Pinto, Petrjak - Nikolics, Zivzivadze tizenegynek szavazott ezúttal bizalmat. Dr. Kovács Tibor csapatorvostól megtudtuk, hogy Hangya Szilveszter sérülten, bokazúzódással érkezett vissza a válogatottól. A kezelésekre jól reagál, remélhetőleg a jövő héttől újra rendelkezésre áll majd, így ő értelemszerűen nem volt ott az Újpest elleni keretben. A kezdés előtt két legendánkat, Csongrádi Ferencet és Végh Tibort köszöntötte klubunk, mindketten március végén ünnepelték 65. születésnapjukat.

Az 5. percben Pinto indítása után Petrjak esett el a tizenhatos vonalánál, Berke nem látott szabálytalanságot, három perccel később viszont igen: Csongvai szabálytalankodott a 16-oson belül Funshoval, a jogos 11-est Nikolics értékesítette (1-0).

A 11. minutumban egy ragyogó támadás végén Funsho tette vissza a labdát Bollának, aki 15 méterről lőtt fölé. A 18. percben Petrjak esett el a 16-oson belül, ezúttal nem ítélt büntetőt a játékvezető.

20 perc telt el a meccsből amikor Zivzivadze labdájával kilépett Nikolics és 15 méterről az oldalhálóba lőtt. Tíz perccel később Petrjak szép csel után Zivzivadzét szolgálta ki, aki 7 méterről a kapufát találta el. A 33. percben újabb Nikolics-gólt láthattunk, Petrjak szöglete után Zivzivadze fejelte le a labdát, berobbanó csapatkapitányunk pedig közelről a hálóba lőtt (2-0). Ezzel a két góllal immár Nikolics a Vidi történetének legeredményesebb játékosa az Újpest ellen. Évtizedekig Karsai Lászlóé volt ez a cím, ő 7 gólt szerzett pályafutása során a lila-fehérek ellen, Niko a mai duplájával már 8 találatnál jár.

Öt perccel a félidő vége előtt Kovács mutatott be egy nagy bravúrt, Antonov szabadrúgását védte szépen kapusunk.

A második játékrész elején Petrjak két szögletet rúghatott egymás után, az első volt a veszélyesebb, amikor Csongvai majdnem a saját kapujába fejelt. A 63. percben Nego passzolt Funshóhoz, visszakapta a labdát, majd 13 méterről a jobb alsó mellé lőtt. Más kérdés, hogy a lövés pillanatában Máté megrúgta, büntető is következhetett volna. (A belépő után válogatott játékosunkat le is kellett cserélni, a kitámasztásnál ugyanis megbicsaklott a bokája. Szalagszakadásra utaló tünetek szerencsére nincsenek, tudtuk meg Dr. Kovács Tibortól, jövő héttől újra a csapattal készülhet.)

A 69. percben Rus adott óriási labdát Petrjaknak, aki gyönyörűen átvette azt, majd kapásból a kapuba bombázott 10 méterről (3-0).

A 71. minutumban Tallo lőtt laposan 17 méterről, Kovács védett biztosan, majd a 84. percben Funsho lépett ki a labdával, 10 méterről lőtt, Banai nagyot védett lábbal. Három perccel később azonban már ismét tehetetlen volt az Újpest kapusa, Petrjak egy átvétel és egy igazítás után, 20 méterről kilőtte a jobb alsót, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.

Ebben a szezonban háromszor ütöttük ki az Újpestet, hazai pályán egyszer 5-1-re, most 4-0-ra nyertünk, míg Újpesten 5-0-ra győztünk. Csapatunk legközelebb csütörtökön, az MTK otthonában lép pályára a MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news