INTERJÚ

Nego Loic: "Az a feladatunk, hogy az ehhez hasonló bajnokik közül lehetőleg az összeset megnyerjük"

Jobbhátvédünk szerint az ellenfelek a hibáinkra várnak a hazai mérkőzéseinken.

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában együttesünk a MOL Aréna Sóstóban fogadta a Szombathelyi Haladás együttesét, a találkozót 1-0-ra megnyerte a MOL Vidi FC, így itthon tartottuk a három pontot. A lefújást követően a meccset végigjátszó Nego Loic értékelt a molvidi.hu-nak.

"Minden mérkőzésen a győzelem a legfőbb célunk, mert meg akarjuk védeni a bajnoki címünket. A tavaszi szezon kezdete óta az az érzésünk, hogy minden egyes csapat védekezni érkezik Székesfehérvárra, várnak a hibáinkra. Igyekszünk mindig minél gyorsabban betalálni, de sajnos nem mindig sikerül. Most egészen Scsepovics kiváló beadásáig és Kovács befejezésééig szenvednünk kellett, hogy megtörjük a Haladást. Örülünk a három pontnak. Tudjuk, hogy a Ferencváros is győzött és persze azt szeretnénk, hogy rontsanak, de felesleges túl sokat foglalkoznunk velük, magunkkal kell törődnünk. Az a feladatunk, hogy az ilyen és ehhez hasonló bajnokik közül lehetőleg az összeset megnyerjük, ez a mai napon sikerült" - értékelt Nego Loic.

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu

More news