STATISZTIKA

Nego a tavasz és az év, Suljic és Lazovics az év csapatába került be

Francia hátvédünk "tarolt" a statisztikák alapján; a DVSC őszi, 1-0-s legyőzése alkalmával játszottunk a legjobban.

A Videoton FC bajnoki címével ért véget az OTP Bank Liga 2017-18-as évada. Ahogy azt szurkolóink megszokhatták, a vidi.hu-n egész idény alatt hétről hétre jelentkeztünk a futballelemző cég, az InStat által megalkotott értékszámokkal, illetve az az alapján összeállított álomcsapatokkal, statisztikákkal. Most, hogy lezárult a szezon, ebben a tekintetben is mérleget vonhatunk: következzék a nagy statisztikai cikk!

A tavasz

Vizsgálódásainkat kezdjük elsőként a tavasz csapatával, melybe az átlagpontszámok alapján egy Vidi-játékos fért be - de azért emlékeztetőül álljon itt az őszi csapat is!

Az ősz álomcsapata átlagpontszámok alapján
Dibusz Dénes (Ferencváros) - Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Ivan Lovric (Budapest Honvéd), Marquinhos Pedroso (Ferencváros) - Varga Roland (Ferencváros), Windecker József (Újpest), Bojan Szankovics (Újpest) Suljic Asmir (Videoton FC) - Danko Lazovics (Videoton FC), Davide Lanzafame (Honvéd)

A tavasz álomcsapata átlagpontszámok alapján
Dibusz Dénes (Ferencváros) - Loic Nego (Videoton FC), Miha Blazic (Ferencváros), Leandro (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Marquinhos Pedroso (Ferencváros) - Haraszti Zsolt (Paks), Alekszandar Jovanovics (DVSC), Joseph Paintsil (Ferencváros) - Haris Tabakovic (DVSC), Böde Dániel (Ferencváros)

Ahogy Suljic Asmir az ősz legjobb játékosa lett, úgy kis híján Loic Nego is elérte ezt a bravúrt: 258-as értékszámánál egyedül a debreceni gólgyáros, Haris Tabakovic kapott magasabbat átlagban (260) - természetesen azok közül, akik statisztikailag értékelhető mennyiségű mérkőzést játszotttak.

A hét csapatában való szereplések számát illetően sem végeztünk rosszul.

A tavasz álomcsapata a forduló csapatában való szereplések száma alapján*
Nagy Gergely (Vasas, 2) - Loic Nego (Videoton FC, 6), Miha Blazic (Ferencváros, 4), Leandro (Ferencváros, 4), Otigba Kenneth (Ferencváros, 4), Stopira (Videoton FC, 4) - Sigér Dávid (Balmazújváros, 3), Joseph Paintsil (Ferencváros, 3) - Haris Tabakovic (DVSC, 4), Davide Lanzafame (Honvéd, 4), Hahn János (Paks, 3)

*Holtversenynél a magasabb tavaszi átlag döntött

A tavasz folyamán természetesen minden klub "adott" játékosokat az álomcsapatokba. Mint ahogy a tabellán is, úgy itt is éles verseny volt a Vidi és a Ferencváros között, míg a többiek nagyobb lemaradásban "követték" ezt a két gárdát. Végül a ferencvárosiak értek el magasabb számot, 27 alkalommal kerültek be labdarúgóik a csapatba, szemben a Vidi 24-ével (mindkét csapat egyaránt 12 különböző játékossal érte ezt el). A 3. Haladás és Balmazújváros 15-tel zárt.

Még egy utolsó szempontból is megvizsgálhatóak a tavaszi számok, méghozzá az egy meccsen elért legjobb teljesítmény, azaz legmagasabb pontszám tekintetében.

Vidi-játékos posztján a legjobb háromba 7 helyen került. A kapusoknál Kovácsik az FTC elleni mérkőzéssel; Stopira a Honvéd elleni 4-1-re megnyert, illetve a Haladással játszott találkozókkal; Varga József szintén a Haladás ellen; míg Loic Nego az egész pódiumot "viszi": ő az Újpest ellen volt a legjobb, de a Honvéd (4-1) és a Haladás ellen is kiemelkedőket nyújtott.

A 2017-18-as idény legjobbjai

Most, hogy a tavaszt részletesebben kiveséztük, érdemes megnézni az egész idény összesített statisztikáit, mutatóit is.

A 2017-18-as idény álomcsapata átlagpontszámok alapján*
Dibusz Dénes (Ferencváros, 250) - Loic Nego (Videoton FC, 254), Otigba Kenneth (Ferencvárosi TC, 248), Marquinhos Pedroso (Ferencváros, 254) - Varga Roland (Ferencváros, 243), Windecker József (Újpest, 260), Fernando Gorriarán Fontes (Ferencváros, 254), Joseph Paintsil (Ferencváros, 248), Suljic Asmir (Videoton FC, 261) - Haris Tabakovic (Debrecen, 253), Danko Lazovics (Videoton FC, 248)

*Windecker József és Suljic Asmir csak 2017-ben léptek pályára és 18, valamint 16 értékelt teljesítménnyel rendelkeznek, de ez a két szám magasabb, mint a tavaszi idény hossza, ezért figyelembe lettek véve az álomcsapatnál.

Ahogy a fentiekből kiolvasható, Suljic Asmir mellett két játékosunk harcolta ki az álomcsapat-tagságot: Loic Nego, aki egyben a 2018-ban is pályára lépők közül az Év Játékosa címet is kiérdemli ezek alapján, illetve Danko Lazovics.

A Vidiből átlagpontszámok alapján Suljic mögött az egy értékelhető meccsel rendelkező Réti (259) jön, majd Nego, aztán Henty (251, de a PAFC-ban hozott számai alapján az egészidényes átlaga 237). Lazovics még közel van, de ezt követően kisebb törés mutatkozik, Juhász (242) és Vinícius (240) még 240 fölött vannak.

A 2017-18-as idény álomcsapata a forduló csapatában való szereplések alapján
Dibusz Dénes (Ferencváros, 8) - Loic Nego (Videoton FC, 9), Miha Blazic (Ferencváros, 5), Szabó János (Paks, 7) - Varga Roland (Ferencváros, 8), Windecker József (Újpest, 7), Fernando Gorriarán Fontes (Ferencváros, 6), Sigér Dávid (Balmazújváros, 5), Joseph Paintsil (Ferencváros, 7) - Davide Lanzafame (Honvéd, 7), Marko Scsepovics (Videoton FC, 5)

Igazán vegyes képet mutat a fenti együttes, hiszen 6 különböző klub játékosai alkotják. Loic Nego ebben a kategóriában is a legjobb, hiszen mindössze egy szereplésre volt attól, hogy kétszámjegyű alkalommal kerüljön be az adott kör válogatottjába.

Az említetteken kívül természetesen többen is szerepeltek forduló csapatában. Suljic Asmir és Fiola Attila például összesen 5-ször, Stopira 6-szor, Anel Hadzic, Danko Lazovics és Juhász Roland 4-szer, Kovácsik Ádám és Ezekiel Henty 3-szor. Kétszer verekedte be magát Boban Nikolov, és Vinícius Paulo többen pedig 1-szer: Pátkai Máté, Géresi Krisztián, Tóth Bence, Kovács István, Varga József, valamint Stefan Scsepovics.

Ez mindösszesen 18 játékos 58 szereplését jelenti, ami az NB I 2. legmagasabb száma az FTC 16 különböző labdarúgójának 71-e után. A 3. az Újpest 32-vel, majd 27-tel a Paks és a Honvéd következik.

Az egy meccsen nyújtott legjobb teljesítmények álomcsapata
Filip Pajovics (Újpest, 7. forduló, 323) - Loic Nego (Videoton FC, 25. forduló, 382), Tamás László (Balmazújváros, 33. forduló, 329), Szabó János (Paks, 18. forduló, 328) - Suljic Asmir (Videoton FC, 3. forduló, 356), Josip Knezevic (Puskás Akadémia, 7. forduló, 399), Joseph Paintsil (Ferencváros, 32. forduló, 382), Ugrai Roland (Diósgyőr, 12. forduló, 365) - Könyves Norbert (Debrecen, 25. forduló, 437), Nagy Dániel (Újpest, 3. forduló, 428), Marko Scsepovics (Videoton FC, 16. forduló, 428)

Ezen a listán is akad fehérvári játékos. A kihagyhatatlan Nego az Újpest elleni tavaszi mérkőzésen hozott össze 382-es pontszámot, ahogy Suljic is a lila-fehéreket szomorította: a 3. fordulóban kapott 356-ot, ami a jobbszélsők között az egész idényben a legmagasabbnak bizonyult. Ugyanezen a 2-2-re végződő meccsen egyébként az újpesti Nagy Dániel is tündökölt, ő 428-cal található a fenti összeállításban. Marko Scsepovics mintegy hat év után az első Vidi-csatár lett, aki mesterhármast lőtt, az ő Debrecen elleni teljesítményére is 428-at adott az InStat.

Érdekesség még az egyszeri pontszámokkal kapcsolatban, hogy szinte minden poszton akad Vidi-labdarúgó a legjobb tíz között. A jobbhátvéd-rangsort Nego szinte kisajátította magának, az 1., 5., 6., 7., 8. pozíciókban is az ő neve olvasható. A középhátvédeknél Juhász Roland a Haladás elleni őszi 3-1-en kapott 297-et, amivel 6. lett. A balhátvédeknél Stopira 313-a (a 2017-es DVSC elleni 1-0-ról) az 5. A jobbszélen Suljic még az ősszel tett le több erős teljesítményt az asztalra, az 1., 4. és 9. helyezéseken is ő végzett. A védekező középpályások rangsorát Anel Hadzic nyerte 360-nal, amelyet az Újpest ellen fentebb már felelevenített meccs után kapott. Varga József a Haladás 3-0-s legyőzése alkalmával lépett a 4. helyre.

A támadó középpályások között Danko Lazovics neve olvasható, aki 342-es pontszámot érdemelt ki a Mezőkövesd 4-0-s kiütése alkalmával. Suljic a balszélről is be tudott kerülni a top10-be: a Ferencváros őszi, 3-1 arányú legyőzése alkalmával kapott 303-at, amivel a 9. helyen zárt. A csatároknál Marko Scsepovics teljesítményét már említettük, Danko Lazovics pedig a 6. helyre "futott be" a Honvéd 4-1-es kispesti legyőzésekor kiharcolt 392-vel.

A legjobb csapatteljesítmény

Egyetlen összevetés maradt még hátra. Ezzel azt derítjük ki, a csapattagoknak kiosztott pontszámokat átlagolva melyik mérkőzésünkön játszottunk a legkiválóbban. Íme a lista!

Dátum Ellenfél Eredmény InStat-átlag
2017. 08. 12. Debreceni VSC 1-0 275,83
2017. 07. 30. Újpest FC 2-2 269,15
2017. 08. 27. Ferencvárosi TC 3-1 267,42
2017. 11. 18. Debreceni VSC 5-2 267
2018. 04. 11. Budapest Honvéd FC 4-1 259,58
2017. 09. 10. Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-1 258,38
2017. 11. 25. Paksi FC 2-0 256,75
2017. 09. 06. Paksi FC 4-1 254,42
2017. 11. 04. Mezőkövesd-Zsóry FC 4-0 252,14
2018. 04. 07. Újpest FC 3-0 250,92

 

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news