Marko Nikolics: "Jelenleg az FTC elleni három pont a prioritás"

Vezetőedzőnk szerint sikerült jól kihasználnunk a kevés időt a bajnoki rangadó előtt.

„Amikor a Ferencváros a Vidivel játszik, az mindig a magyar labdarúgás egyik fontos mérkőzése, hiszen mindkét csapat kimondva is a bajnoki címért küzd. Az előző szezonban a miénk lett az aranyérem egy szoros idény végén, de ez már a múlt. Ellenfelünk nemrég edzőt váltott és egy saját országában már bizonyított szakembert nevezett ki a kispadra, aki győzelemmel kezdett az NB I-ben is, azt pedig jól tudjuk, hogy vannak minőségi játékosaik a keretben. De, ahogyan mindig is, ezúttal is inkább a saját csapatomra és a mi játékunkra koncentrálnék. A srácoknak volt egy nap pihenőjük az AEK elleni visszavágó után, ahol kemény csatát vívtunk a görögökkel. Ezt követően úgy gondolom, hogy jó munkát végeztünk a regenerációval, valamint az ellenfél kielemzésével és a felkészüléssel. Tudom, hogy mindenki számára nagyon érdekes most az EL-sorsolás, de higgye el nekem mindenki, jelenleg az az első számú prioritás, hogy elhozzuk mind a három pontot a Ferencváros otthonából” - mondta az FTC elleni rangadó előtt vezetőedzőnk, Marko Nikolics.

Author: Molvidi.hu

Photo: molvidi.hu

More news