Magabiztos győzelem a Ménfőcsanak ellen

Második csapatunk Elek Ákos duplájával és Tóth Tamás Vid első NB III-as találatával nyert 3-0-ra. 

Szalai Tamás fiatal együttese vasárnap délelőtt a kieső helyen álló Ménfőcsanak együttesét látta vendégül. Remek idő és nagyszerűen előkészített pálya várta a csapatokat. A vendégeknél két egykori fehérvári játékos is feltűnt, a 43 esztendős Vayer Gábor csereként pályára is lépett a második félidőben, míg Korsós Attila technikai vezetőként dolgozik Ménfőcsanakon. 

Kiválóan kezdtük a mérkőzést, Tóth Tamás Vid már a 3. percben gólt szerezhetett volna, közeli lövését azonban védeni tudta a ménfőcsanaki hálóőr. A 12. percben Kojnok életerős bombája nem sokkal tévesztett célt. A 20. minutumban ismét Tóth Tamás Vid került gólhelyzetbe, 6 méterről azonban kapu fölé pörgetett egy szélről érkező beadást. Mezőnyfölényünket a 33. percben sikerült gólra váltani, Horváth Barnabás jobb oldalról tekert egy szabadrúgást kapu elé, Elek Ákos pedig közelről a rövid sarokba fejelt (1-0). 

A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk: Kojnok Zsolt szép támadás végén adott középre, a labdát Elek Ákos vette át az ötösön, két dekázás után pedig kilőtte a rövid felső sarkot (2-0). A 67. percben a 16 éves Tóth Tamás Vid kapott szép labdát Tarnóczitól és kapásból a léc alá lőtt 8 méterről. Ez volt fiatal támadónk első NB III-as gólja. Az utolsó 20 percben már kiegyenlített játék zajlott a pályán, a 90. percben pedig még egy Vidi-helyzetet feljegyezhettünk: a csereként pályára lépő Szileszki szép csel után lőtt 14 méterről kapu mellé, így maradt a 3-0. 

Második csapatunk legközelebb szerda délután a Pápa otthonában lép pályára. 

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news