Joan Carrillo: "Harcolunk a céljainkért a szezon végéig"

A DVTK elleni bajnoki 19:30 órakor, zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. Kérjük szurkolóinkat, hogy ne induljanak el a MOL Aréna Sóstóba!

"A Diósgyőr jó formában várja a mai bajnokit. Amikor visszatértem a Vidi kispadjára, akkor az első mérkőzésem a DVTK ellen volt – azóta viszonylag sokat változott a játékuk meglátásom szerint. Fegyelmezettebbek, támadóbb felfogásban játszanak és az eredmények hatására a játékosoknak is megnőtt az önbizalma. A ZTE elleni kupamérkőzést követő napokat regenerációval és azzal töltöttük, hogy a játékosoknak átadjuk azokat az információkat, amelyek segítségével le tudjuk majd győzni a miskolciakat. Meg vagyok győződve arról, hogy a csapat ismét a hét közben látott arcát mutatja, és megnyerjük a mérkőzést. Harcolunk majd a céljainkért a szezon végéig!” - nyilatkozta vezetőedzönk.

Sajnos a találkozó előtt nem lehetett szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a kialakult egészségügyi helyzet miatt ezúttal zárt kapuk mögött kerül sor a bajnokira.

"Ez nem egy szokványos mérkőzés lesz, nehezebb úgy focizni, hogy a szurkolók nem állhatnak mögöttünk a pályán. Amikor bejövünk a stadionba, természetesen szóba kerül a vírus közöttünk is. Ahogyan a ZTE elleni meccs utáni sajtótájékoztatón mondtam, ez most egy olyan, egész társadalmat érintő probléma, amely az emberek egészségéről szól. Márpedig a társadalom- és az egyének egészsége a legfontosabb. Emellett nekünk profiként persze koncentrálnunk kell az edzésekre és a mérkőzésre is. Nem könnyű ez ilyenkor, de most az a játékosok feladata, hogy az előttünk álló 90 percben kizárólag a mérkőzésre koncentráljanak, hiszen csak úgy tudjuk majd legyőzni a DVTK-t” - mondta a találkozó előtt Joan Carrillo.

A mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti.

Kérjük szurkolóinkat, hogy ne induljanak el a MOL Aréna Sóstóba, ugyanis a találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news