RÓLUNK ÍRTÁK

InStat: négy fehérvári labdarúgó a legjobbak között

Már Kovácsik és Lazovics is posztjának egyeduralkodója.

A 18. fordulóban ismét győzött csapatunk az OTP Bank Liga 2016-17-es kiírásában, amely általában azt is jelenti, hogy a futballelemző, InStat nevű cég által készített értékelések alapján több Vidi-labdarúgó is bekerül a forduló csapatába.

Ez a debreceni mérkőzést követően sincs másképp, a Rangadó.hu összeállítása szerint klubunk ezúttal négy játékost ad a legjobbak közé. Az álomcsapat így néz ki:

Kovácsik (Videoton FC, 295) - Nagy Z. (Debrecen, 264), Kamber (Honvéd, 278), Poór (MTK, 288), Szolnoki (Videoton FC, 307) - Balogh B. (Újpest, 286), Berecz (Vasas, 293), Juhász (Videoton FC, 270), Kanta (MTK, 321), Hangya (Vasas, 279) - Lazovics (Videoton FC, 274)

A portál kiemeli, hogy Szolnoki Roland ötödször került az álomcsapatba jelenlegi posztján, azaz balhátvédként már utolérte a ferencvárosi Cristian Ramírezt; míg Kovácsik Ádám (4 szereplés), Juhász Roland (6 szereplés) és Danko Lazovics (5 szereplés) mindannyian élen állnak a saját pozíciójukban, ami a csapattagságok számát illeti. Kovácsik a szombathelyi Rózsa Dánielt, Lazovics pedig Feczesin Róbertet hagyta le. Az abszolút éllovas egyébként Loic Nego, akinek nevével már hétszer találkozhattak az olvasók a forduló válogatottjában.

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news