Hétvégén a legkisebbeké a lehetőség Sóstón

Hazai rendezésű teremtornán vesznek rész a Videoton FC előkészítő csapatai. Három hétvégén keresztül, az ország több pontjáról érkeznek a hat és tizenegy év közötti gyermekek a Sóstói Stadion melletti edzőközpontba.

Az első hétvége a legkisebbekről szól. Szombaton 9 órától a hatévesek, vasárnap pedig a hétéves focisták mutatják meg tehetségüket. "A hangsúly, természetesen a játékon, a játéklehetőségen van. A lényeg az, hogy a gyerekek élvezzék a futballt és megszeressék. Persze lesz első, második és harmadik helyezett is, de mindenki kap érmet majd a végén." - emelte ki Disztl László, a Videoton utánpótlásának szakmai vezetője. 

Az U6-os korosztályban hat csapat mérkőzik szombaton. A Videoton két gárdája mellett, a budapesti Mészöly Focisuli, a szombathelyi Lurkó UFC, valamint a móri és a maroshegyi utánpótlás gyermekei fociznak majd.

"Mindkét csapatunkban szereplő gyermekeket az ovifoci programuk kapcsán választottuk ki, de várjuk továbbra is azokat a lelkes, kicsi futballistákat egészen 11 évesekig bezárólag, akik szívesen fociznának a Vidi színeiben" - mondta el Disztl László.

Vasárnap, ugyancsak 9 órai kezdettel az U7-es csapatoké lesz a főszerep. A Videoton, ebben a korosztályban is két csapattal indul, a Győri Eto, a Mészöly Focisuli, a szombathelyi Lurkó UFC, a Mór, valamint a Csákvár legkisebbjei mellett.

A következő két hétvégén újabb két-két korosztály, elsőként az U8 és U9-esek, majd az U10 és U11 játékosok mérkőznek meg.

A programokon minden érdeklődőt szívesen látnak!

U-7

Author: Papp Brigitta

Photo: vidi.hu

More news