Gosztonyi 45 percet játszott az U21-es válogatottban

A magyar U21-es válogatott kedden délután 1-0-ra győzött a Lombard Pápa elleni felkészülési mérkőzésen, mely a nemzeti csapat kétnapos telki edzőtáborát zárta le.

Róth Antal szövetségi edző csapata gólnélküli első félidő után Balajti góljával 1-0-ra verte az élvonalbeli együttest, a debreceni csatár gólját klubtársa, Bódi készítette elő.
A két csapat dolgát a fagypont alatti hőmérséklet mellett a hóesés is nehezítette, ezzel együtt a futballisták becsülettel hajtottak a találkozón - derül ki az mlsz.hu beszámolójából.

Az első félidőben elsősorban az U21-es válogatott játékosai tettek ki magukért. Róth Antal együttese a szünetig jelentős fölényben játszott, sorra alakította ki a helyzeteket, míg a pápaiak főleg a védekezésre koncentráltak. A fordulás után valamelyest mérséklődött az iram, ekkor már helyzetekből is kevesebbet alakított ki a válogatott, viszont jobban használta ki a lehetőségeit: a találkozó egyetlen gólját a debreceni Balajti Ádám szerezte, aki Bódi Ádám beadása után továbbította a kapuba a labdát.

Az U21-es válogatott felkészülése februárban folytatódik, akkor egy hasonló edzőtábor végén a Siófok elleni mérkőzés szerepel a programban.

- Örülök, hogy sikerrel kezdtük az évet. Az első félidőben kimondottan jól valósítottuk meg az elképzeléseinket, több nagy helyzetet is kidolgoztunk, csak a gól nem jött össze, ezt végül a második félidőben szereztük meg. A kétnapos összetartás, valamint a mai mérkőzés célja az volt, hogy minél több futballistát próbálhassunk ki a csapatban, és egyben az is, hogy a játékosok minél jobban megismerkedjenek az elvárásokkal, a válogatott játékrendszerével. Köszönettel tartozunk a Lombard Pápának, amely a legerősebb csapatával állt ki ellenünk, és nagyban segítette felkészülésünket - mondta az mlsz.hu-nak a találkozót követően Róth Antal szövetségi edző.

U21-es válogatott - Lombard Pápa 1-0 (Balajti)

U21:
1. félidő: Kunsági - Szokol, Litauszki, Fiola, Sváb - Egerszegi, Kiss - Balázs, Gosztonyi, Ladányi - Lázár B.
2. félidő: Götze - Turcsik, Bieder, Ludánszki, Kocsis - Takács, Peszmeg - Bódi, Balajti, Heffler - Tischler

Lombard Pápa: Szűcs L. (Takács T.) - Nagy S., Dlusztus, Bíró (Karácsony), Rajnay - Venczel, Gyömbér, Bárányos - Rebryk, Bali (Palkó), Maric (Szabó)

Author: Wéninger Ákos

More news