Egygólos vereség a Komárom ellen

Második csapatunk 1-0-ra kikapott hazai pályán Bozsik Péter együttesétől az NB III-as bajnokság hétközi fordulójában. 

Szerda délután hétközi fordulóra került sor az NB III-as bajnokságban. A Vidi II a Komárom együttesét látta vendégül. Bozsik Péter csapata a tabella 9. helyén állt a forduló előtt, míg a mieink a 15. pozíciót foglalták el. Az első csapat keretéből ezúttal nem volt visszajátszó, érthető is, hiszen a szomszéd edzőpályán épp a csütörtök esti EL-meccsre készültek a Vidi futballistái. Ezen a találkozón debütált az NB III-ban a mindössze 16 esztendős kapusunk, Dala Martin.

A meccset a vendég komáromiak kezdték jobban, többet birtokolták a labdát, az ő akaratuk érvényesült és a párharcokat is többnyire ők nyerték meg. Helyzetet azonban sokáig nem láthattunk. A 25. percben komolyabb sérülést szenvedett támadónk, Papp Marcell, akinek felnyílt a fejbőre egy ütközést követően, nem is tudta folytatni a meccset. Közvetlenül a kényszerű cserét követően megszerezte a vezetést a Komárom: egy 24 méterről elvégzett szabadrúgás a bal kapufa tövén csattant, a kipattanóra pedig Tóth Patrik ért oda leghamarabb és közelről a kapuba lőtt (0-1). A szünetig magabiztosan őrizte előnyét a vendégcsapat.

A második félidőben valamivel többet birtokoltuk a labdát, sőt az 58. percben a csereként pályára lépő 16 esztendős Menyhárt Zsombor tört be a 16-oson belülre, majd remekül adott középre, de a komáromi védők végül menteni tudtak. A túloldalon Dala Martin mutatott be öt perc alatt két nagy bravúrt is. Az utolsó negyedórában már nem alakult ki gólhelyzet egyik oldalon sem, a rutinosabb játékosokkal rendelkező Komárom 1-0-ra nyerni tudott. 

Második csapatunk legközelebb vasárnap délelőtt a ZTE II-t látja vendégül, vagyis Bozsik Péter csapata után ezúttal fia, Bozsik József és csapata látogat Székesfehérvárra. 

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news