Az utolsó helyezett Vasas otthonába látogatunk szombaton este

Az angyalföldi gárda tíz forduló után még nyeretlen az OTP Bank Ligában, viszont ők játszották a legtöbb döntetlent az NB I idei szezonjában. 

Szombaton a Vasas otthonában lépünk pályára, Angyalföld pedig a Vidi történelmének is meghatározó helyszíne, ugyanis 1968. március 2-án itt játszotta klubunk története első élvonalbeli bajnokiját és Csukovics László ezen a találkozón szerezte meg a Vidi első NB I-es találatát. A szombati lesz a két csapat 95. élvonalbeli bajnokija, eddig 33 alkalommal mi nyertünk, 29-szer a Vasas, 32-szer pedig döntetlen született, amelyek közül a legfájóbb az 1999. június 16-ai, hazai 2-2 volt, hiszen ez volt az 1998/1999-es idény utolsó bajnokija és a bennmaradás érdekében nyernünk kellett volna. Hét évvel később ismét 2-2-es döntetlent játszottunk a Vasas ellen, azonban arra a mai napig örömmel gondolunk vissza, hiszen a Magyar Kupa döntőjében született ez az eredmény és büntetőkkel mi hódítottuk el a Magyar Kupát. 

A Vasas az előző idényben megnyerte az NB II-es bajnokságot és így a 2018-as kiesésük után 2022-ben jutottak vissza ismét a legjobbak közé. Az első tíz fordulóban hatszor is döntetlent játszottak az angyalföldi piros-kékek (Kecskemét - Vasas 0-0, Vasas - Paks 2-2, DVSC - Vasas 1-1, Mezőkövesd - Vasas 1-1, Vasas - PAFC 1-1, Vasas - ZTE 1-1) négyszer pedig kikaptak (Vasas - Bp. Honvéd 1-2, Vasas - FTC 0-1, Újpest - Vasas 2-1, Kisvárda - Vasas 2-0). Jól látszik, hogy szombati ellenfelünk egyszer sem kapott kettőnél több gólt és három meccs kivételével mindegyik bajnokin szerzett legalább egy találatot. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők
Baráth Botond (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Deutsch László (Puskás Akadémia), Dombó Dávid (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Géresi Krisztián (MOL Fehérvár FC), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Holender Filip (Partizan – Szerbia), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Ódor Máté (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Zimonyi Dávid (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezőkIyinbor Patrick (Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértekBirtalan Botond (III. Kerületi TVE), Farkas Gábor (BFC Siófok), Józsa Marcell (Balatonfüredi FC), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánfalvi Gergő, Enyedi Péter, Farkas Jeromos, Molnár Csaba, Móga Bendegúz, Petres Márk, Pócs Balázs, Puska Péter, Szendeff Bence, Vecsey Zalán
TávozókKiss-Szemán Péter (Szentlőrinc, kölcsön után végleg), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Murka Benedek (Csákvár), Pekár László (Nyíregyháza), Rétyi Róbert (Szentlőrinc, kölcsön után végleg), Terbe Botond (Pécsi MFC), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szatmári Lóránd (Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Vernes Richárd, Viczián Ádám (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balajti Ádám (Tiszakécske), Molnár Zsombor (Dorog), Bánfalvi Dániel (ismét Komárom VSE), Bobál Gergely (Mezőkövesd), Puska Péter (Kazincbarcika)

Forrás: nso.hu

A Vasas az eddigi tíz forduló alatt 8 gólt szerzett, ez a legkevesebb az NB I-ben. A nyolc gólból öt találat Holender Filip nevéhez fűződik.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news