ELLENFÉL-LES

A Wuppertaler SV lesz a Vidi következő ellenfele Spanyolországban

A német negyedosztályú csapat utoljára 1972 és 1975 között szerepelt a Bundesligában.

Hétfő délután 15 órakor negyedszer lép pályára a Vidi 2018-as téli felkészülése során. A benidormi edzőtáborban ezúttal német alacsonyabb osztályú ellenféllel, a Wuppertaler SV-val néz farkasszemet csapatunk.

Az 1954-es alapítású gárda a Bundesliga 1963-as indulása óta egy időszakban összesen három idényt töltött a legjobbak között, 2013-ban pedig pénzügyi problémák miatt egészen az ötödik vonalig sorolták vissza, ahonnan 2016-ban eggyel feljebb lépett. A Wuppertaler 18 mérkőzést lejátszva 6. helyen telel a Regionalligában, azaz a negyedosztályban.

A transfermarkt.de portál szerint keretük értéke 1,98 millió euró, legértékesebb játékosuk a 150 ezer euróra taksált balszélső, Kevin Hagemann. A nyugat-németországi gárdának a Vidi elleni lesz az első összecsapása az edzőtáborban.

Author: Guber Péter

Photo: wsv1954.de

More news