Egy hajszállal maradt le a dobogóról U7-es csapatunk a Hortobágyi Emléktornán

A torna legjobb játékosa az egykori vidis gólvágó kisfia Sitku Zoárd Illés lett.

Szombaton került megrendezésre Székesfehérváron a Hortobágyi Emléktorna az U7-es korosztály számára. A tornán összesen 8 csapat vett részt, és két pályán pattogot a labda egy időben.

"Ezúttal is nagyon jó csapatok vettek részt a tornán. Mindenki játszott mindenkivel, vagyis egy csapatra hét mérkőzés várt. Az első két helyezett csapat, az MTK és a Ferencváros jobban játszott nálunk, ők megérdemelten nyertek ellenünk. A Váctól és a Csepeltől is vereséget szenvedtünk, de ezek a találkozók sokkal izgalmasabban alakultak, nüanszok döntöttek az ellenfeleink javára, hiszen több alkalommal is a kapufa mentette meg őket a góltól. Közel voltunk ahhoz, hogy bronzérmesek legyünk, ehhez vagy a Vácot, vagy a Csepelt kellett volna legyőznünk. Az Újpest, a Győr és a Gödöllő ellen megérdemelten nyertünk. Összességében négy vereség és három győzelem lett a mérlegünk, amire viszont igazán büszkék lehetünk, hogy a torna legjobb játékosa Sitku Zoárd Illés lett" - árulta el honlapunknak Oláh Attila, a Vidi U7-es csapatának edzője.

Sitku Zoárd Illés nem más, mint csapatunk egykori gólvágójának, Sitku Illés "Bélának" a kisfia, aki 2011-ben született, 7 évesen pedig máris édesapja nyomdokaiban jár, és a Vidi U7-es csapatának játékosaként ő kapta a torna legjobb játékosának járó elismerést.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek