Vereség Kisvárdán

A három hazai gólra csak Kodro tudott válaszolni.

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában csapatunk Kisvárdán lépett pályára. Michael Boris ezúttal a Kovács - Larsen, Stopira, Sabanov - Nego, Bumba, Fiola, Heister - Kodro, Dárdai - Zivzivadze kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

Az első lövés Heister nevéhez fűződött öt perc játék után, majd a 7. percben Kovács Dániel védett nagyot Kovacic fejese után, de a kisvárdai játékos amúgy is lesen állt. A mozdulat mindenesetre szép volt kapusunktól és a hazai hátvédtől is. Két perccel később Camaj műesését nem ette meg Bognár játékvezető, Makowski lövését pedig Kovács könnyedén védte. A 18. percben Bumba vállalkozott korábbi csapattársai ellen egy távoli lövésre, de nem talált kaput. A 23. percben Asani helyzeténél volt résen Kovács, aki lábbal hárított, majd Kovacic fejese szállt a kapunk fölé az ívószünet előtt.

Fél órája tartott a mérkőzés, amikor Kravchenko közeli, erős fejesét Kovács nagy bravúrral tolta a kapufára. Öt perccel később Bumba szögletét Stopira fejelte kapu mellé. Öt perc volt hátra az első félidőből, amikor Dárdai beadását Hindrich ütötte el szép mozdulattal kapujából kivetődve a hosszún érkező Larsen elől. Három perccel később egy nagyon szép támadás végén Nego lőtt kapu fölé a kisváradai tizenhatoson belülről. Az első játékrészben végül nem esett gól, 0-0-s állásnál vonultak be az öltőzbe a csapatok.

A szünetben Michael Boris egyet változtatott, Marcel Heister helyett Rúben Pinto lépett pályára.  A hazaiak mestere, Török László nem cserélt. Az 51. percben Mesanovic szép csele után Camaj is bedobott egy trükköt, majd kíméletlenül kilőtte a jobb felső sarkot az ötös sarkáról (1-0). A gól után Funsho állt be Bumba helyére, majd az 57. percben Makowski fejelt a hálónkba (2-0). A második hazai találat után Dárdai kért cserét, Hangya váltotta, a 63. percben pedig Mesanovic fejesével már hárommal vezetett a Kisvárda (3-0). A 70. percben Kodro büntetőből szépített (3-1).

A 78. percben a csereként beálló Vida lapos lövését védte Kovács Dániel. A hajrára Larsent Lednev váltotta, védő helyett támadó középpályás érkezett a pályára. A 85. percben Funsho lövése pattant szögletre. A sarokrúgás után rosszul jött ki a kapujából Hindrich, de Hej Viktor fel tudott szabadítani. A labda felpattant Ötvös könyökére, a VAR vizsgálta az esetett, de nem jött újabb 11-es. Egy perccel később Lucas lövése kerülte el jócskán a kapunkat, majd Budu lövése akadt el a becsúszó Leoni karjában. A hosszabbításban még az utolsó kisvárdai csere, Ilievski lőtt kapufát, végül 3-1-re nyertek a hazaiak.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek