Christensen

norvég

Christensen Tobias teljes név

2000. 05. 11. születési év

Kristiansand születési hely

.
Középpályás
#20

Tobias Christensen 2000. május 11-én született a norvégiai Kristiansandban. Szülővárosában, a Vigor nevű együttesben kezdte pályafutását, itt már 2015-ben pályára lépett kupamérkőzésen az első csapatban. 2017-ben igazolt át az IK Startba, ahol a másodosztályban már 23 mérkőzésen pályára lépett, egy évvel később pedig már az élvonalban is alapember volt és megszerezte első gólját is a legmagasabb osztályban.

2019 nyarán a Moldéhoz igazolt, ahol a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Legutóbbi csapatát, a Valerengát 2021 tavasza óta erősítette, az elmúlt szezonokban folyamatosan a norvég élvonalban játszott a 180 centiméter magas védekező középpályás. Pályafutása során eddig 109 élvonalbeli mérkőzésen 8 gólt lőtt és 11 gólpasszt adott. A nemzetközi kupákban pályára lépett már Bajnokok Ligája-selejtezőkön, az Európa Liga csoportkörében és Európa Konferencia Liga-selejtezőkön is.

U16-tól U21-ig folyamatosan szerepelt hazája korosztályos válogatottjaiban, az U21-seknél 17 mérkőzésen 4 gól szerepel a neve mellett.

  • 23 éves kora
  • 179 cm magasság
  • 74 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Tobias Christensen

Tobias Christensen

Középpályás

Szerencsejáték Zrt. Adidas