Vidi UP: Az U19 a hét csapata

Zalaegerszegen és hazai pályán, a KTE ellen is magabiztosan nyertek a fiatalok.

Minden héten megválasztásra kerül a hét utánpótlás-csapata. A múlt hétvégi és a csütörtöki teljesítmény alapján a Zalaegerszegen és hazai pályán a KTE ellen magabiztos győzelmet arató U19-es együttesünk érdemelte ki a címet. 

A múlt heti találkozó első találata a hazaiak öngólja volt, ennek köszönhetően került előnybe csapatunk. Két perccel később Menyhárt Zsombor is betalált, így már az első féldiőt követően 2-0-ás előnyben volt csapatunk. A második játékrészben is gólokra váltotta csapatunk a mezőnyfölényt, Csepregi Barnabás és Lehota Viktor találtak be, ezzel 4-0-ra nyerték meg a találkozót a fiúk. 

Vajda Gusztáv, vezetőedző büszkén nyilatkozott honlapunknak: "A katasztrofális időjárás ellenére is nagyon jó mérkőzést játszottunk Zalaegerszegen. Az egész csapat nagyszerűen teljesített, az idény legjobb játékát láttam a pályán, teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót. Gratulálok az egész csapatnak!"

Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató is elégedetten értékelt: "Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a játék minden fázisában viszontláthattuk klubunk alapelveit. Mind csapat, mind egyéni szinten remek teljesítményeket láttam, végig kézben tartottuk a találkozót, megérdemelt győzelmet aratott csapatunk."

Csapatunk csütörtökön folytatta jó szereplését, hiszen hazai pályán 6-0-ra (Lehota Viktor triplázott, rajta kívül Bozai Bence, Balogh Mátyás és Szombati Benedek voltak eredményesek) legyőzték a tabella második helyén álló Kecskemét együttesét.

Szerző: Hermann Dorottya

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek