Vidi UP: Az U16 a hét csapata

Győzelemmel zárták a fiatalok a 2021/2022-es szezont. 

Minden héten megválasztásra kerül a hét utánpótlás-csapata. Ezúttal az U16-os fiúk érdemelték ki az elismerést. 

Hazai pályán, az Illés Akadémia legyőzésével zárta a szezont együttesünk a legerősebb, A csoportban.

Hiába kezdett jobban a Vidi, az első gólt a vendégek szerezték a 43. percben. A második félidő elején azonban 5 perc alatt fordítani tudott együttesünk, először Szép Márton talált be büntetőből, majd Csala Márkó is eredményes volt. A harmadik hazai gólt Végh Károly szerezte, amit követően az Illés is betalált, majd Szép állította be a 4-2-es végeredményt. 

Arany Dávid, vezetőedző így értékelte a találkozót: "Ez volt az utolsó mérkőzésünk, mindenképpen nyerni szerettünk volna, a hatodik hely megszerzése miatt is. Jól kezdtük a meccset, irányítottunk az elején, aztán jött egy negyedórás rövidzárlat az első félidő végén, ekkor kerültük hátrányba. Ebben tizenöt percben a kapusunk tartott minket meccsben. A második félidőben aztán jobban teljesítettünk, domináltunk, nagy helyzeteket alakítottunk ki és szép gólokat szereztünk, öt perc alatt megfordítottuk a találkozót. Azt a 15 percet leszámítva elégedett vagyok a csapat teljesítményével, jók voltak a letámadások, és a támadás felépítés is jól ment."

"Nagyon forró hangulatú mérkőzést láthattunk, igazi rangadót játszott csapatunk az Illés Akadémiával. Mindkét együttes vehemensen vetette bele magát a találkozóba, ebből szerencsére mi jöttünk ki jobban"  - montda Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató.

Szerző: Hermann Dorottya

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek