PAFC - VIDI

Vezetőedzői értékelések

Pető Tamás és Hornyák Zsolt értékelte a 3-0-s felcsúti sikert hozó összecsapást.

Pető Tamás:

"Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot. Volt 4-5 komoly ziccerünk, amit nem tudtunk értékesíteni, ellenfelünk pedig könyörtelenül kihasználta az adódó lehetőségeit. Ez a minőségbeli különbség döntött a két csapat között. A mérkőzés első helyzete a miénk volt, kimaradt, a Puskás pedig megrúgta a gólját. A második félidőt nagyon jól kezdtük, de gólt ismét a hazaiak szereztek. Támadásban megvalósítottuk, amit eltervezünk, hozzáállásban sem láttam gondot, sajnos nem tudtunk betalálni. Gratulálok a Puskás Akadémiának a győzelemhez. Kalmár Zsoltnak 10 hónap után ez volt az első 15 perce, örülök, hogy visszatért. Ennek a fiatal csapatnak nagy szüksége lesz az ő tapasztalatára és tudására."

Hornyák Zsolt:

"Örülök a győzelemnek, nem egyszerű a Vidi ellen 3-0-ra nyerni, még ha átépülőben is van a fehérvári csapat. A második félidő elejével nem voltam elégedett, ellenfelünk visszajött a meccsbe, de aztán a cseréink jól szálltak be és eldöntötték az összecsapást. Az átmenetek során sok hibát követtünk el, a passzpontosságunkkal is voltak problémák. A sikernek örülök, de elégedettebb vagyok az eredménnyel, mint a mutatott játékkal."

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek