MTK-VIDI

Vezetőedzői értékelések

Bartosz Grzelak és Horváth Dávid értékelt a lefújás után.

Bartosz Grzelak:

“Nehéz kihívásnak ígérkezett a mai mérkőzés, az MTK jól szervezett, jó edző által irányított, képzett játékosokból álló csapat. Nekünk pedig ez volt nyolc napon belül a harmadik idegenbeli mérkőzésünk, kemény menetrendünk volt itt a tavaszi idény elején, de jól menedzseltük. A célunk az volt, hogy kompaktak legyünk, az MTK ne tudjon “teljes pályás” játékot játszani, csökkentsük le a területeket előttük. Az első félidei két gól meghatározta a mérkőzés alakulását, elégedett vagyok a teljes csapat teljesítményével. Nem is emlékszem, hogy az ellenfelünknek lett volna helyzete a kapunk előtt, büszke vagyok a játékosaim teljesítményére!”

Horváth Dávid:

“A találkozó első negyede a Fehérváré volt, tulajdonképpen a meccs kimenetele is ebben az időszakban dőlt el. Nem csak azért, mert akkor szerezte a két gólt ellenfelünk, hanem mert abban a periódusban, amikor mi voltunk a jobbak, nem voltunk elég határozottak és koncentráltak ahhoz, hogy mi is betaláljunk és meccsbe kerüljünk. A második félidőben a támadó cserékkel próbáltunk változtatni, de a meccs képe tulajdonképpen nem változott, a ritmusváltások nem voltak elég hangsúlyosak, pedig ez kellett volna ahhoz, hogy megbontsuk a Fehérvár védelmét. A mérkőzést az a fajta határozottság és koncentráció döntötte el, ami az első 20-25 percben hiányzott, a Fehérvár pedig jobb volt ebben.”

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek