REKORD

Újabb klubcsúcs: 424 perce érintetlen a hálónk

Még soha nem játszott ilyen hosszú időn keresztül kapott gól nélkül csapatunk a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában.

Mint korábban megírtuk, a Vidi védelme a legerősebbek közé számít az Európa Ligában, csapatunk hosszú ideje nem kapott gólt. Aztán a Genti 3-0-ás győzelemmel, majd pedig a Trabzonban elért 0-0-val ez a bravúros sorozat tovább folytatódott - még a török lapok is ódákat zengtek a Vidi védekezéséről. Az, hogy Törökországban sem kapott gólt a csapat, azt jelenti, hogy az Európa Liga idei kiírásában öt meccsen egyetlen egyszer rezdült meg a hálónk, mi több, az ellenfél támadói már 424 perce képtelenek bevenni a kapunkat! Egészen elképesztő, hogy már több mint négy és fél meccse nem kaptunk gólt. Utoljára első Európa Liga fellépésünk alkalmával, az Európa Liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén ingott meg a védelmünk. A Slovan támadója, Filip Sebö a 26. percben vette be Mladen Bozsovics hálóját Pozsonyban (illetve az a kísérlet egy szerencsétlenül megpattanó lövést követően, irányt változtatva került a hálóba).

Az Európa Liga idei mezőnyében egyetlen csapat mutatói jobbak ebben a statisztikában (azok közül a csapatok közül, amelyek már legalább két kört teljesítettek), az Anzsi Mahacskala még nem kapott gólt.

Ezt az eredményt egyetlen kivétellel ugyanazzal a védelemmel értük el, a Slovan Bratislava elleni visszavágón Brachi helyett Szolnoki Roland kapott lehetőséget, amelyet meg is hálált, egyébként végig az Alvaro Brachi, Paulo Vinícius, Marco Caneira, Stopira négyes volt a pályán, a kapuban pedig Bozsovics védett.

Ez a 424 perc csúcsot jelent abban a tekintetben is, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában még soha nem maradt ilyen hosszú ideig érintetlen a hálónk. E sorozatot megelőzően a csúcsot az 1984-'85-ös UEFA-kupa menetelés tartotta, amikor két alkalommal fordult elő, hogy két egymást követő meccsen hatástalanítottuk teljes sikerrel az ellenfelek támadójátékát. (A Dukla Praha ellen 1-0, 0-0, illetve egy körrel később a Paris Saint Germain elleni visszavágón 1-0, majd a Partizan Belgrád elleni első mérkőzésen 5-0).

A kapott gól nélküli sorozatunk az Európa Liga idei kiírásában:

2. selejtezőkör, 1. mérkőzés: Slovan Bratislava – Videoton FC 1-1, 64 perc kapott gól nélkül
2. selejtezőkör, 2. mérkőzés: Videoton FC – Slovan Bratislava 0-0, 90 perc
3. selejtezőkör, 1. mérkőzés: Videoton FC – KAA Gent 1-0, 90 perc
3. selejtezőkör, 2. mérkőzés: KAA Gent – Videoton FC 0-3, 90 perc
Rájátszás, 1. mérkőzés: Trabzonspor – Videoton FC 0-0, 90 perc

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu

További hírek