IGAZOLÁS

Újabb ifjú tehetségek a Vidiben

Baracskai Roland, Barcsay Márk és Molnár Tibor is a Vidiben folytatja pályafutását. Mindhárom játékos kölcsönbe érkezett, és június 30-ig írták alá szerződésüket.

Kedden a Sóstói Stadionban aláírta szerződését klubunkkal Barcsay Márk, Baracskai Roland és Molnár Tibor is. Utóbbi két játékos számára nem volt ismeretlen az atmoszféra, hiszen Baracskai korábban már volt a Vidi játékosa, és Molnár Tibor - klubunk saját nevelésű labdarúgója - is bemutatkozott már a Vidi felnőtt csapatában.

Barcsay Márk 1994-ben született Mátészalkán, és 14 évesen, 2008-ban került Felcsútra a Puskás Akadémiára. A bal lábas támadó nagy erénye a góllövés. Eddig 141 hivatalos utánpótlás meccset játszott a magyar bajnokságban, és 148 gólnál jár. Két éve a kiemelt U18-as bajnokságban 29 meccsen 33 gólt szerzett, tavaly a kiemelt U19-es bajnokságban 30 meccsen 23-szor volt eredményes, ősszel pedig az U21-es bajnokságban hétszer lépett pályára és 4 gólnál jár.

     
   
  Molnár Tibor is a Vidiben szerepel tavasszal.  
     

A három labdarúgó a Vidi második csapatával kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra, és valószínűleg mindhárman az NB III-as bajnokságban fognak szerepelni, de mivel a következő fél évben Vidi játékosok lesznek, így bármikor José Gomes rendelkezésére állhatnak, és akár be is mutatkozhatnak az élvonalban is, ahogy ősszel tette azt a Vidi II csapatkapitánya, Tar Zsolt is. (Molnár Tibor ősszel a Puskás FC játékosaként kilencszer lépett pályára NB I-es bajnokin)

A Vidi II-ben még két próbajátékos lépett pályára a hétvégi Ajka elleni felkészülési mérkőzésen. Korozmán Norbert és Ács Ádám sorsáról később születik döntés.

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek