EGRI FC - VIDEOTON FC 0-4 (0-2)

Újabb idegenbeli gólparádé

Egy hete a Honvéd otthonában arattunk nagyarányú győzelmet, ezúttal az Egri FC ellen is 4-0-ra nyertünk.

Ha csak a két csapat tabellán elfoglalt helyét nézzük, akkor bátran kijelenthettük volna a mérkőzés kezdete előtt, hogy könnyű találkozó vár csapatunkra az Eger ellen. Azonban ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az egriek a Ligakupában, két mérkőzésen összesen 7 gólt szerezve, kiütötték az NB I listavezetőjét, a Győri ETO-t, akkor máris más a helyzet. Ezt egyébként a meccs előtti interjújában José Gomes is kiemelte, míg a hazaiak vezetőedzője, Mészáros Ferenc azt mondta, csak a győzelemmel lenne elégedett a Vidi ellen.

Nos, a mérkőzés számunkra remekül kezdődött, azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és már az első percekben több veszélyes helyzetet is kialakítottunk a hazai kapu előtt. A 10. percben Kovács adott remek labdát Nikolicsnak, aki 11 méterről a kapufát találta el, a hazai védők pedig gyorsan szögletre mentettek. Álvarez tekerte kapu elé a sarokrúgást, Szekeres érkezett menetrendszerűen, és szép mozdulattal fejelt a hazai kapuba, Sztankónak esélye sem volt védeni (0-1).

Két perccel később Álvarez szép cselek után ívelt kapu elé, ezúttal Nikolics fejelt kapura, a labda azonban mellé ment. A 16. percben Rakovic ért kézzel a labdához, a megítélt szabadrúgást Brachi nagyon okosan lőtte 24 méterről Sztankó kapujába (0-2). A 20. percben ismét Brachi végezhetett el egy szabadrúgást, hasonló távolságból, mint ahonnan a gól született, ezúttal viszont ha csak centikkel is, de célt tévesztett spanyol védőnk. Nem telt el három perc és újabb nagy Vidi-helyzetet jegyezhettünk fel, Kovács adott remek labdát Nikolicsnak, csatárunk 8 méterről fejelt alig kapu fölé. A félidő végén Álvarezt kellett lecserélni, salvadori támadónk megsérült, helyére Gyurcsó állt be.

Szünet után nem változott a játék képe, magabiztosan uraltuk a meccset. A 48. percben Gyurcsó szögletére érkezett remekül Szekeres, ezúttal azonban célt tévesztett a fejese. Az 54. percben Nikolics gyönyörű mozdulattal emelte át a labdát a kivetődő egri kapus fölött, a játékszer a felső lécről pont Szekeres elé pattant, ő pedig közelről a kapuba fejelte a játékszert (0-3). A 60. percben Paraiba szöktette Kovácsot, aki 10 méterről, laposan a kapuba gurított (0-4).

A találkozó vége felé közeledve már csak egy dolog miatt izgultunk, hogy a végig lelkesen és jól játszó Nikolics is gólt szerezhessen, azonban támadónknak ma nem volt szerencséje. Két kapufát lőtt, emellett pedig volt több ziccere is, de Sztankó ezeket nagy bravúrral védte. A 92. percben Mitrovics még egy veszélyes helyről történő szabadrúgást is átengedett Nikonak, a jól helyezett lövést viszont ismét kitornázta a bal alsó sarok elől az egriek kapusa.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián

További hírek