Vereség a Pancho Arénában

Nem volt válaszunk Favorov találatára.

Vasárnap délután véget ért csapatunk számára is a téli szünet, Szabics Imre együttesét a Pancho Arénában 13:00 órakor a Puskás Akadémia FC fogadta az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A szakmai stáb ezúttal a Kovács D. - Nego, Lüftner, Rus, Heister - Lednev, Zulj, Makarenko, Petrjak - Kodro, Dárdai tizenegynek szavazott kezdőként bizalmat, a felcsútiaknál ott volt a pályán a kezdésnél többek között az FTC elleni győztes mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Alexandru Baluta, vagy a Vidi háromszoros bajnoka, Szolnoki Roland is.

Az első komoly lehetőség csapatunk előtt adódott, a hetedik perc végén Lednevtől kapott jó labdát Dárdai Palkó, aki egy szép csel után hét méterről a rövid felső sarok fölé bombázott. Egy perccel később Kovács Dániel volt munkában, Nagy Zsolt nyolcméteres próbálkozását húzta le a levegőben úszva kapusunk. A következő negyed órában a mezőnyjáték dominált, majd a 24. percben Kozák passza után Rus Adrián mentett óriásit a tizenhatosunkon belül. Egy perccel később Nagy Zsolt lőtt kapura 15 méterről, bal belsővel a jobb alsót vette célba, de Kovács hárított.

A 28. percben ismét Nagy Zsolt került lövőhelyzetbe Baluta passza után egy baloldali PAFC-támadás végén, a korábban csapatunkban is pályára lépő, ezúttal támadóként szereplő magyar válogatott játékos azonban elvétette a kaput. Egy minutummal később a csapatkapitányként szereplő Kodro birkózott nagyot a felcsúti 16-oson belül, végül azonban nem tudott kapura fordulni. Harmincöt perce tartott a találkozó, amikor Slagveer vállalkozott lövésre 13 méterről, de rosszul találta el a labdát, Kovács könnyedén védett. Négy perccel az első félidő vége előtt Favorov bólintott a kapunk felé, de a labda a háló tetején kötött ki, majd a 43. percben jobbról és balról is veszélyesen kanyarodott egy-egy beadásunk az ellenfél kapuja felé, de Nunes mindkétszer tisztázott. A 45. percben Kovács jött ki jól egy hosszú indításra, ez volt az első félidő utolsó pillanata, Vad II István ugyanis nem hosszabbított.

A szünetben egyik vezetőedző sem cserélt, a félidő pedig Ivan Petrjak távoli lövésével indult, amely elkerülte Markek kapuját. Az 54. percben Kodro tartotta meg ügyesen a labdát az alapvonalnál, centerezésére Zulj érkezett középen, Spandler Csaba biztos góltól mentette meg csapatát jó közbelépésével. Két perccel később Lednev passza találta meg bosnyák válogatott támadónkat, aki laposan 15 méterről a kapu mellé lőtte a labdát. Újabb egy perccel később ismét Kodro volt a főszereplő, na meg Markek Tamás, aki remekül érkezett ki a kapujából így megakadályozta az év első Vidi-gólját. A passz egyébként ismét Bohdan Lednevtől érkezett. Hiába a helyzetek, a vezetést végül a hazaiak szerezték meg: a 67. percben Baluta beadását Favorov fejelte a kapunkba (1-0). Nem sokkal a gól után Szabics Imre és Hornyák Zsolt is változtatott: nálunk Dárdai helyére Géresi érkezett, a PAFC-nál Komáromi és Skribek lépett pályára Kozák és Slagveer helyett.

A hajrára fordulva Baluta helyére Corbu Marius állt be a Puskáshoz. A 76. percben szöglethez jutottunk, Lednev sarokrúgását az ötösön belülről fejelték ki, majd a másik oldalról Heister beadását is blokkolták. Az utolsó tíz percre Funsho érkezett Petrjak helyett, a 85. percben pedig egyik új igazolásunk, Lednev helyén Nikolics folytatta, így többek között már két magyar-, és egy bosnyák válogatott csatár is rohamozta a hazaiak kapuját. A 87. percben Zulj szöglete után szabadítottak fel a hazaiak, a 92. percben éles szögből Kodro vette célba a felcsúti kaput, de Markek hárítani tudta a lövést, így egygólos vereséggel kezdtük a 2022-es évet az OTP Bank Ligában.

A csapat legközelebb szombaton 19:30 órakor a Debrecent fogadja a MOL Aréna Sóstóban, a 2022-es év első hazai tétmérkőzésére ide kattintva tudtok jegyet vásárolni.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek