Fontos győzelem a Vasas ellen!

Schön és Kodro góljaival itthon tartottuk a három pontot szombat este!

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában csapatunk a Vasast fogadta szombat este a MOL Aréna Sóstóban. A bemelegítés előtt játékosainkkal beszélgettek szurkolóink a találkozó fontosságáról az RBD szektor előtt, a kezdőben pedig ezúttal a Kovács D. - Nego, Fiola, Larsen, Heister - Csongvai, Flores - Katona, Houri, Schön - Kodro tizenegy kapott helyet. A kezdés előtt a 250. NB I-es mérkőzése alkalmából Nego Loicot sportigazgatónk, Juhász Roland köszöntötte.

A mérkőzés első nagy helyzete előttünk adódott és a 15. percben meg is szereztük a vezetést! Kodro indítása után Bereczről Otigbához pattant a labda, aki a mi szempontunkból szerencsére sarokkal Schönhöz passzolt, válogatott szélsőnk pedig köszönte szépen az asszisztot és higgadtan a bal alsóba lőtt (1-0).

A 22. percben Csongvai távoli szabadrúgása pattant le a sorfalról, az ismétlést Flores bombázta kapu fölé. Négy perccel később Nego beadása után a röviden jól érkező Csongvai fejelt kapu fölé, majd egy perc múltán pedig Urblík lőtt távolról kapu fölé. Sajnos újabb egy perc elteltével a szlovákiai magyar középpályás már nem hibázott, 17-ről szép gólt tekert a bal felsőbe (1-1). A 38. percben még a Litauszki helyére csereként pályára lépő Hidi közeli lövése kerülte el a kaput, majd három perc hosszabbítás után véget ért a játékrész.

A szünetben nem cseréltek a csapatok, az első helyzet pedig a Vasas előtt adódott de Nego nagyot mentett Zimonyi lövésénél. A következő tíz percben a H-betűs játékosok veszélyeztettek: Hinora, Houri és Heister is lövésre vállalkozott, de egyikőjük sem járt sikerrel. A 63. percben Kastrati váltotta Katonát. Negyed órával később ismét megszereztük a vezetést! Nego játszott jobbról Kodróhoz, aki higgadtan 15 méterről a bal alsó sarokba gurította a labdát (2-1)!

A 88. percben Markvárt próbálkozott egy távoli lövéssel, de kapusunknak ezúttal nem kellett védenie, majd az utolsó percekre Alef lépett pályára Houri helyére - brazil középpályásunk hosszú sérülése után először lépett pályára ebben a szezonban tétmérkőzésen az első csapatban! A hosszabbításban már nem kellett védeniük a kapusoknak, így itthon tartottuk a Vasas ellen a három pontot! Jövő héten, szombaton Pakson lépünk pályára, 17:00 órakor.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek