OTP BANK LIGA

Szurkolói információk a Honvéd elleni rangadóra (Frissített!)

Minden hangra, minden Vidi-szívre szükség van! Szurkoljunk együtt az első és a második csatáján, biztassuk csapatunkat az éllovas Honvéd ellen! A kapuk és a jegypénztárak 13.30 órakor nyitnak szombaton. Az ingyenes buszokra szó

Újabb rangadó vár a Vidire hétvégén! Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a két ponttal előttünk álló listavezető, Budapest Honvéd ellen lépünk pályára március 4-én, szombaton 15.30-kor a Pancho Arénában. A bajnoki aranyért folytatott küzdelemben az egyik legnagyobb riválisunk, a fővárosi piros-fekete csapat múlt heti győzelme után vette át a vezetést, így a tét most a három pont mellett az is, hogy ki folytatja a tabella élén a bajnokságot. Őszi meccsünkön Juhász Roland és Géresi Krisztián gólja döntött, így 2-1-re nyertünk a Honvéd otthonában.

Vásárolja meg a 2017-es tavaszi szezonra szóló bérletét, hogy ne maradjon le egyetlen rangadóról sem! A szezonbérlet mérkőzésnapokon a Pancho Aréna 1C szektora előtt kialakított VidiShopban is kapható, akárcsak a legjobb vidis termékek.

Jöjjön Ön is vidis sálban a Honvéd elleni rangadóra, és sálakat fel! Köszöntsük együtt a pályára lépő játékosokat! További részletekért kattintson ide

Jegyvásárlás

Klubkártya nélkül:

  • Az eddig megszokott módon, a VidiShopban klubkártya nélkül is megvásárolhatók a jegyek, de klubkártyával jelentősen lerövidül a vásárlás ideje. A VidiShop hétfőtől péntekig 9:30-tól 17:00-ig tart nyitva, ebédszünet 12:30-tól 13:00-ig.
  • A Pancho Aréna pénztárai a meccsek előtt 2 órával nyitnak, így a helyszínen is lehetőség nyílik jegyvásárlásra klubkártya felmutatása nélkül, de javasoljuk, hogy ne hagyják a meccsnapra a belépők megvásárlását!

Klubkártyával:

  • A legkényelmesebben és legolcsóbban interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet jegyeket vásárolni. Az internetes vásárláshoz klubkártya vagy futballkártya szükséges. Váltsa ki klubkártyáját minél előbb a kényelmes bejutás érdekében, a klubkártya információk itt olvashatók. Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy vidis klubkártyával a Vidi hazai szektoraiba, vendég klubkártyával a vendég szektorokba, MLSZ futballkártyával pedig a semleges (4J) szektorba lehet jegyet váltani.
  • Székesfehérváron 9 helyen, országosan több mint 300 TEX partnerirodában kaphatók a Vidi-jegyek (a teljes listát ide kattintva olvashatja). A TEX partnereknél történő belépőjegy vásárláshoz klubkártya felmutatására is szükség van.​

* online jegyvásárlás nem lehetséges.

Szurkolóink klubkártyával online is megvásárolhatják jegyüket a mérkőzésre, az alábbi linkre kattintva:
 

Online ide kattintva vásárolhatja meg belépőjét!

 

Szektorok

A Pancho Aréna adottságainak köszönhetően a szektorok közel vannak a pályához, így minden ülőhelyről kiváló rálátás nyílik a játéktérre. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a 2D és 2E szektorokat az ultra szurkolóink részére jelöltük ki, így azoknak, akik velük együtt szeretnének szurkolni, javasoljuk, hogy ide vásárolják meg belépőjüket. A családok számára azt javasoljuk, hogy a részükre kialakított 1B szektorba vegyenek jegyet. 

Kerekesszékkel érkező szurkolóink az 1. és 4. bejáraton tudják megközelíteni a számukra fenntartott helyeket.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az RBD szektorában (2E és 2D) az ultrák állva szurkolnak, és különböző szurkolói kellékeket is használnak mérkőzés közben (zászlók, drapériák). Azoknak, akik velük együtt szeretnének szurkolni, javasoljuk, hogy ide vásárolják meg belépőjüket.

Minden szektorban gazdag büféválasztékkal (üdítők, sör, sütemények, szendvicsek) várjuk szurkolóinkat! 

 

Megközelítés

A Pancho Aréna Felcsút fő utcáján helyezkedik el.

  • Székesfehérvárról:
    A legegyszerűbben és a legrövidebb idő alatt a 811-es úton Lovasberény, Vértesacsa és Alcsútdoboz érintésével juthatnak el szurkolóink a Pancho Arénához (8086 Felcsút, Fő utca 176.). Személygépkocsival utazóknak ezt az útvonalat, illetve a Sportcsarnok melletti parkolót javasoljuk igénybe venni. 
  • Az M1-es autópályáról:
    A 39-es (Bicske) kijáratánál kell lehajtani, ahonnan végig ki van táblázva a Pancho Aréna (kb. 4km távolság a lehajtótól)

Parkolás

A saját gépkocsival utazóknak felhívjuk a figyelmét, hogy a Pancho Arénában korlátozott mennyiségű parkoló áll rendelkezésre a hazai szurkolók személyautói számára, így kérjük, hogy a stadion környékén parkoljanak (javasoljuk a Fő utcáról megközelíthető Sportcsarnok parkolóját). Fontos tudni azt is, hogy a stadion mindössze egy főúton megközelíthető, így a mérkőzések előtt várhatóan forgalmi torlódások fognak kialakulni, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy időben induljanak el a mérkőzésekre, vagy válasszák ingyenes buszjáratainkat, és mindenképpen elővételben váltsák meg belépőjegyeiket! 

Különjáratok - az ingyenes buszokra szóló jegyek már elfogytak! 

A Honvéd elleni mérkőzésre klubunk a piros és a kék vonalon is indít szurkolói buszt. A buszokra ingyenes buszjeggyel lehet felszállni.

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy azok is csak az ingyenes jegy birtokában utazhatnak a járatokon, akik nem Székesfehérváron, hanem valamelyik közbeeső megállóhelyen szállnak fel!

A különjáratok Székesfehérvárról, a Piac téri Munkaügyi Központ parkolójából indulnak március 4-én, szombaton 14.00-kor, a gyülekező 13.45-től lesz. 

A Pancho Arénától a meccs befejezését követően 30 perccel indulnak a buszok vissza Székesfehérvár felé. Kérjük, a visszafelé útra is őrizzék meg buszjegyeiket, amely a biztosítást nem tartalmazza. 

A Honvéd elleni találkozóra indított különjáratokra a buszjegyek a Piac téri ajándékboltban március 3-án, pénteken 16 óráig vagy a rendelkezésre álló szabad férőhelyek erejéig igényelhetők.

A VidiShop hétfőtől péntekig 9:30-tól 17:00-ig tart nyitva, ebédszünet 12:30-tól 13:00-ig. Tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy jegyvásárlással kapcsolatban felmerülő kérdéseikre a +36 20 2874 560-as számon kaphatnak választ!

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek