STATISZTIKA

Szemtől szemben a Vidi és a Honvéd játékosai

Páronként hasonlítottuk össze a két csapat keretét, cikkünkben rengeteg érdekességet olvashat a szombat esti főszereplőkről.

A Vidi szeptember 23-án 20:30-as kezdettel méri össze erejét a bajnoki címvédő Budapest Honvéd csapatával. A kispestiek a mostani szezont is jó formában kezdték, az első hat meccsen nem kaptak ki, jelenleg a harmadik helyen állnak, előnyünk velük szemben öt pont. A 2016-17-es idény arany- és ezüstérmesének összecsapása előtt a vidi.hu a két keretet hasonlította össze.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Kovácsik Ádám 26 Kapus 810 450 000 244 0
Gróf Dávid 28 Kapus 810 350 000 238 2

Eddig mindkét portás végigjátszotta az OTP Bank Liga 2017-18-as kiírásból eltelt kilenc forduló 810 játékpercét, és az InStat-értékek alapján valamelyest a Vidi kapusa, Kovácsik Ádám tejlesített jobban. Ha még pontosabbak szeretnénk lenni, akkor a kiszámíthatóbb kifejezést használhatnánk, mivel Gróf két álomcsapat-tagsága azt jelzi: voltak kiugró teljesítményei és gyengébb mérkőzései is. A Honvéd kapusa kétszer is 200-as érték alatt maradt, míg csapatunk hálóőre 205-nél alacsonyabb pontszámot jelentő mérkőzést még nem hozott le.

 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Juhász Roland 34 Középhátvéd 692 500 000 258 3
Lovric Ivan 32 Középhátvéd 739 250 000 259 1

Két rutinos hátvéd, védelmeik és csapatuk vezérei. Ezt mondhatjuk tömören Juhász és Lovric összehasonlításakor. Mindegyikőjük hagyott már ki játékperceket a szezonban, de a Vidi csapatkapitánya ennek ellenére már nem kevesebbszer, mint háromszor beverekedte magát a forduló legjobbjai közé - ezzel a középhátvédek között egyébként első. Az átlagot tekintve jelen pillanatban hajszálnyival a horvát-magyar játékos a jobb, de ami talán fontosabb, hogy ez az érték a középhátvédek között az első két helyre rangsorolja őket a teljes ligában (az élen Vinícius lenne, de magyar válogatott védőnk sérülése miatt eddig csak egyszer lépett pályára az évadban, ami statisztikailag nem releváns). Juhászé az első 9 forduló harmadik legjobb belső védő-értéke egy meccsen nyújtott teljesítmény alapján (297). Az InStat számításai szerint a 4. legtöbb labdaszerzéssel (92) rendelkező Lovric passzolta az 5. legtöbbet az OTP Bank Liga idei kiírásában (471), Juhász ugyanebben a tekintetben 12. (424).
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Danko Lazovics 34 Csatár 772 500 000 264 0
Davide Lanzafame 30 Csatár 810 1 200 000 261 2

A 2016-17-es szezon legjobb játékosának díjáért (amelyet végül a Vidi támadója nyert) versengő két rutinos légiós egyaránt csapata előrejátékának mozgatórugója és teljesítményükben jelentős különbség az elmúlt kilenc fordulóban sem volt. A Honvéd 5 gólpasszos csatára 7, míg a 2 gólpasszos Lazovics 6 találatnál jár, ezzel a kanadai tabellán az 1. és 3. pozíciót foglalják el. A góllal végződő támadásokban a bajnokság legmagasabb számaival (Lanzafame 13, Lazovics 12, kulcspasszok: 17-27) vesznek részt; az olasz 38-szor, Lazovics 27-szer lőtt kapura eddig; InStat-átlaguk csaknem azonos, bár Lanzafame kétszer már bekerült a forduló válogatottjába is, ami játékosunknak ebben a kiírásban még nem sikerült. A Juhász-Lovric duóhoz hasonlóan átlagteljesítményük posztjukon szintén a liga legmagasabbjai között van: mindössze az újpesti Nagy Dániel áll jobban náluk. A magyar bajnokság csúcstámadóinak párharcát ezúttal Lazovics eltiltása miatt a pályán nem láthatjuk majd.

 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Marko Scsepovics 26 Csatár 517 1 200 000 250 2
Eppel Márton 26 Csatár 720 650 000 241 0

Az idei góllövőlista élmezőnyének párosa után következzenek az előző szezon legjobb gólvadászai: a 16 találatos gólkirály, Eppel és a mögötte 13-mal második Marko Scsepovics, akik idén 4-4-gyel egyelőre fej-fej mellett haladnak. Szerb csatárunk hosszú nyári EL-menetelésünk miatt többet pihenhetett kollégájánál a bajnokságban, de így is kétszer bekerült a forduló válogatottjába (a kanadai táblázaton pedig 7 ponttal az 5.), amelyet az időközben a magyar válogatottban is debütáló, kanadai táblázaton hetedik Honvéd-játékos nem mondhat el magáról. Azt már talán mondanunk sem kell, hogy a 250-es és 241-es átlag Nagy D., Lazovics, Lanzafame és Priskin után szintén a bajnokság élmezőnyébe helyezi őket (bár a lényegen nem változtat, de Eppelt még az újpesti Novothny is megelőzi)...
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Stopira 29 Balhátvéd 720 750 000 257 2
Bobál Dávid 22 Középhátvéd 628 450 000 245 1

Az első összehasonlítás, amely abból a szempontból kissé sántít, hogy Stopira és Bobál pályán betöltött pozíciója nem teljesen azonos, hiszen zöld-foki-szigeteki védőnk rendszerint a bal oldalt, míg Bobál Dávid középen kap lehetőséget. Az azonban nem kérdéses, hogy mindketten alapemberei csapataiknak: "Stopi" egy meccset hagyott ki eddig, míg az InStat adatai alapján 5 kapott gólhoz vezető hibát vétő kispesti játékos egyet sem. Mindkettejüknek sikerült már bekerülni az adott forduló legjobbjai közé, mi több: eddig Bobálé a legjobb középhátvéd-értékelés 2017-18-ban (313). Stopira - aki átlagpontszámai alapján a bajnokság második legjobb balhátvédje és a 19. legtöbb passzal (409) rendelkezik az összes játékos közül - mindeközben kétszer is pályára lépett hazája válogatottjában, becsült piaci értéke többek között ennek köszönhetően is jelentősen magasabb.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Fiola Attila 27 Közép/Jobbhátvéd 534 700 000 245 1
Baráth Botond 25 Középhátvéd 675 350 000 237 0

Bár pályafutása korábbi szakaszaiban jellemzően jobbhátvédként számítottak vezetőedzői Fiola Attilára, a Vidiben elsősorban a védelem közepén játszott, így posztja nagyjából megegyezik kispesti "párjával". Válogatott bekkünk a 4. forduló óta folyamatosan lehetőséget kap Marko Nikolics vezetőedzőtől, melyet eddig többek között egy forduló csapata-szerepléssel hálált meg.

 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Varga József 29 Védekező középpályás 471 500 000 241 0
Kamber Djordje 34 Védekező középpályás 810 300 000 252 1

A Honvéd csapatkapitánya, Kamber Djordje eredendően védekező középpályás, ám az elmúlt években elsődlegesen a védelem tengelyében játszott, mígnem a mostani szezonra ismét egy sorral feljebb lépett és így roppant hasonló szerepkörben lép pályára, mint játékosunk, Varga József. Debrecenből szerződtetett labdarúgónk az EL-menetelés miatt folyamatos rotáció eredményeképp 471 játékpercnél tart, míg 14 kulcspasszt már kiosztott bosnyák-magyar "kollégája" eddig egyetlen percnyi akciót sem hagyott ki. A kispestiek játékosa posztján az átlagpontszámok alapján az 5. legjobbnak számít az NB I-ben, valamint nevéhez fűződik a 7. legtöbb passz (452) a teljes bajnokságban.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Pátkai Máté 29 Középső középpályás 618 550 000 257 1
Nagy Gergő 24 Védekező/Támadó középpályás 702 350 000 222 0

Kirobbanó formában lévő középpályásunk, Pátkai Máté - aki legutóbb fantasztikus ollózós góllal köszönt be a Vasasnak - még az 5. fordulóban, a DVSC elleni teljesítményével vívta ki magának a legjobb tizenegy közé kerülést. Az OTP Bank Liga 4. legjobb középpályása 7 meccsen kapott szerepet eddig, míg Nagy G. 8-szor lépett pályára az idényben.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Loic Nego 26 Jobbhátvéd/szélső 757 900 000 250 1
Akeem Latifu 28 Jobbhátvéd/szélső 605 400 000 246 1

Nemcsak a Vidinek van olyan játékosa, aki jobbhátvédként és jobbszélsőként is megállja a helyét, hiszen a nigériai Akeem Latifu ugyanúgy mindkét pozícióban megfordult a Honvédnál. A liga 3. legtöbb cselét (34) megkísérlő kispesti játékos valamivel később csatlakozott a kerethez, de a 3. forduló óta minden meccsen pályára léphetett, míg Nego - aki végigjátszotta a Vidi összes idei EL-selejtezőjét - először a Vasas elleni összecsapás alkalmával került a kispadra. Bár francia labdarúgónk pontszámai alapján a liga második legjobb jobbhátvédje és már 9 kulcspasszt adott, eltiltása miatt szombaton az ő játékára sem számíthatunk.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Suljic Asmir 26 Jobb/Balszélső 807 700 000 285 5
Kadima Kabangu 24 Jobb/Balszélső/Csatár 136 125 000 224 0

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egész NB I egyik legjobb formában lévő játékosa a kanadai táblázaton 1 góllal és 5 gólpasszal hatodik Suljic Asmir, aki megkísérelt cseleit döbbenetes arányban, 61%-kal (28/46) sikerrel teljesíti. A 24 kulcspasszt kiosztó bosnyák-magyar szélsőnk már 5 (!) alkalommal került be az aktuális forduló álomcsapatába, amellyel természetesen listavezető e tekintetben. Elképesztően magas, 285-ös átlagát csak két játékos múlja felül: az egy meccsen pályára lépő, szintén Vidi-játékos Vinícius Paulo, illetve az egyelőre csak két mérkőzésen szereplő ferencvárosi Paintsil - egyik sem tekinthető elegendő mintának a komolyabb következtetések levonására. Bár a Kongói DK-ból érkezett Kabangu egyelőre csak 136 játékpercnél tart a szezonban, két nagyon fontos gól fűződik a nevéhez. Mezőkövesden a 94. percben győztes találatot szerzett, míg a Paks ellen a 92. minutumban mentett pontot csapatának.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Ezekiel Henty 24 Balszélső/Csatár 454 900 000 252 1
Danilo 31 Jobb/Balszélső 341 300 000 230 0

Henty és Danilo - a Videoton FC és a Budapest Honvéd két légiósa, akiket elsősorban a szélen vetnek be mestereik. Összesen 16 kapuralövéssel próbálkozó (ezzel a bajnokságban 18.) nigériai szélsőnk nyári érkezése óta 6 bajnokin játszott és bár a Mezőkövesdnek köszönt be, a forduló csapatába nem ekkor, hanem a Debrecen elleni teljesítményével tudott bekerülni. A szélsők között ő és Danilo is az élmezőnyben van, hiszen játékosunk az elsősorban bal oldalt szereplők különversenyében a 2., míg brazil "vetélytársa" a jobbszélsők között 5. A 31 esztendős támadó neve egyébként ismerősen csenghet szurkolóinknak, hiszen egy korábbi időszakban már játszott Kispesten, sőt egykori csatárunk, André Alves előtt a gólövőlistát is vezette, amikor 2012 januárjában mindketten elhagyták az NB I-et.

 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Anel Hadzic 28 Balszélső/Védekező középpályás 597 800 000 249 1
Laczkó Zsolt 31 Balhátvéd/Balszélső 554 300 000 215 0

Az InStat elemzését tekintve az Újpest ellen 2-2-re végződött bajnokinkon teljesített a legjobban bosnyák válogatott középpályásunk, Anel Hadzic, akinek akkori, 360-as értéke azóta is a második legmagasabb szám az OTP Bank Liga mostani idényében. Mivel a bal oldalon és a középpálya közepén egyaránt többször bevetett légiósunk egy kisebb sérülés miatt a Vasas ellen nem léphetett pályára és ugyanebben a fordulóban Laczkó Zsoltot sem vetette be Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője, ezért egyaránt 8-8 meccsel rendelkeznek 2017-18-ban.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Szolnoki Roland 25 Jobbhátvéd 163 350 000 221 0
Gazdag Dániel 21 Jobbszélső/Támadó középpályás 246 450 000 207 0

7 meccsen segítette sikerekhez a Vidit a szezonban Szolnoki Roland, aki ennek ellenére is kevesebb, 163 játékperccel rendelkezik, mint az eddig javarészt sérült Gazdag Dániel. A Honvéd 21 éves középpályása épp a legutóbbi fordulóban, a Ferencváros ellen elveszített bajnokin tért vissza és végig is játszotta az összecsapást.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Fejes András 29 Középhátvéd 495 200 000 249 0
Deák István 26 Középhátvéd 115 125 000 233 0

6, illetve 3 meccs fűződik Fejes és Deák nevéhez a 2017-18-as kiírásban, de a forduló csapatát egyelőre egyikük sem közelítette meg. A szerbiai Honvéd-játékos értékét valamivel alacsonyabbra taksálja a transfermarkt.de.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Kovács István 25 Jobbszélső 40 400 000 228 0
Herjeczki Kristóf 19 Jobbszélső/Támadó középpályás 431 100 000 199 0

Egyelőre nem hasonlíthatók egymáshoz Kovács István és Herjeczki Kristóf szezonbeli játékpercei. "Kiskokó" hosszabb sérülésekből felépülve néhány körrel ezelőtt tért vissza, nagyjából abban az időpontban, amikor az első 6 fordulóban egyaránt pályára lépő Herjeczki eltűnt a Honvéd rendszeres szereplőinek névsorából - a fiatal támadó az elmúlt 3 meccsen nem kapott lehetőséget. A jobbszélsőként és támadó középpályásként is bevethető Herjeczkit 199-es InStat-átlagértéke a támadó középpályások között az alsóbb "régióba" sorolja, 18-ból a 15.
 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Szabó Bence 19 Jobbszélső 25 150 000 210 0
Banó-Szabó Bence 18 Támadó középpályás 245 50 000 196 0

A két Szabó Bence képzeletbeli párharcában 2-1-gyel csapatunk szélsője felé billen a mérleg nyelve - már ha azt vesszük alapul, hogy játékpercekben a Honvéd játékosa vezet, míg a transfermarkt.de által becsült piaci ár és az InStat-szezonátlag tekintetében klubunk pillanatnyilag legkésőbbi születésű debütánsa áll jobban. Klubunk labdarúgója a 2.-4. fordulókban kapott lehetőséget Marko Nikolics vezetőedzőtől, míg Banó-Szabó épp az előző három körben lépett pályára.

 

Név Kor Poszt Játékperc Érték* InStat-szezonátlag Forduló csapata**
Géresi Krisztián 23 Balszélső/Csatár 72 350 000 183 0
Tömösvári Bálint 19 Támadó középpályás/Jobbszélső 191 150 000 184 0

Eggyel többször, összesen 5-ször játszott az NB I-ben 2017-18-ban Géresi Krisztián, de játékperceket tekintve mégis a 4-szer szereplő Tömösvári áll jobban. A régi Sóstói Stadion búcsúgólját lövő fiatal tehetségünk értékét a transfermarkt.de jelentősen magasabbra, 350 ezer euróra becsüli, mint az eddig háromszor lecserélt Tömösváriét.

*a transfermarkt.de adatai alapján, euróban
**az InStat által szolgáltatott adatok alapján

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek