Szabics Imre: "Amit terveztünk, azt megcsináltuk"

A két vezetőedző értékelte az Ercsi Kinizsi - MOL Fehérvár FC barátságos mérkőzést. 

Szabics Imre:

Elérte a célját a mérkőzés, ami most elsősorban az volt, hogy mindenki ugyanannyi, negyvenöt perces terhelést kapjon, hogy egyensúlyban legyen a csapat tagjainak terhelése - ezért kapott például két kapus is a mezőnyben lehetőséget. Amit terveztünk, azt megcsináltuk, rávezetésnek megfelelt ez a kilencven perc. A hazaiaknak köszönjük a vendéglátást, sok sikert kívánunk nekik a következő szezonra!

Lieber Károly:

Nekünk múlt héten ért véget a bajnokság, szóval ez számunkra lényegében egy örömfoci volt. Sok szurkoló kilátogatott, mi pedig próbáltunk nekik valamit visszaadni a biztatásért cserébe. A srácok nagyon jól tartották magukat, ott volt bennük a szenvedély, ez a bajnokságban is jellemző volt erre a fiatal gárdára. A harmadik helyünk is inkább a bravúr kategória felé megy el, mert távoztak rutinos játékosok a szezon elején, és az első nyolc hely egyike volt megcélozva, de a fiatalok nagyon szép tavaszi hadjáratot futottak.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek