Csütörtökön a MOL Fehérvár FC a Standard Liége csapatával találkozik az EL rájátszásában. A csoportkörbe való jutásért folyó küzdelmet – szurkolói kérésre – az egészségügyi korlátozások betartása mellett a MOL Aréna Sóstó RBD és „A” szektoraiban helyet
A csütörtöki EL rájátszásban a MOL Fehérvár FC a Standard Liége csapatával találkozik Belgiumban.
Bár a csapat idei menetelését eddig is követhették a tévé képernyőjén a szurkolók, a csoportkörbe jutásért folyó küzdelem előtt számos megkeresés érkezett a székesfehérvári Önkormányzathoz is azzal kapcsolatban, hogy lehetőség nyíljon a fehérváriak otthonában, a MOL Aréna Sóstóban a közös szurkolásra.
Az egészségügyi szabályok betartása mellett az Önkormányzat a klubbal egyeztetve megteremtette annak a lehetőségét, hogy a szurkolók október 1-jén, csütörtökön együtt szoríthassanak a csapatért.
A döntés értelmében 19.30 órától nyitják meg a stadion és ezzel egy időben a büfé kapuit, a kivetítőn keresztül pedig ingyenesen nézhető a mérkőzés - adta hirül Székesfehérvár Önkormányzatának hivatalos honlapja, a szekesfehervar.hu.
Az esemény ideje alatt kötelező lesz a maszk használata és a szurkolóknak megnyitott RBD és „A” szektorban a résztvevőknek be kell tartaniuk egymás között a biztonságos távolságot.
A MOL Arténa Sóstóban található VidiShop csütörtökön meghosszabbított nyitvatartással, egészen 20.00 óráig vár benneteket!
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: molfehervarfc.hu