INTERJÚ

Stopira: "Nem voltunk elég élesek"

Balhátvédünk szerint továbbra is minden rajtunk múlik.

A Videoton FC szombat délután az OTP Bank Liga 26. fordulójában Mezőkövesden lépett pályára és gól nélküli döntetlent ért el. Az elmúlt négy mérkőzésén mindössze egy találatot kapó védelem egyik vezérét, Stopirát a lefújást követően kérdeztük.

"Úgy vélem, a legnagyobb hiányosságunk ezúttal az volt, hogy a pálya támadó harmadában nem voltunk elég pontosak, fegyelmezettek és sokszor nem jó helyen érkeztünk. Tartottuk a labdát, de egész egyszerűen nem voltunk elég élesek. A sárga lapjainkat illetően annyit tudok mondani, hogy az ehhez hasonló meccseken megesik, hogy ilyen sokszor figyelmeztetnek minket, hiszen meg kell állítanunk az ellenfél veszélyes kontratámadásait. Természetesen mi és a Ferencváros is meg akarja szerezni a bajnoki címet és ahhoz az ehhez hasonló összecsapásokat meg kell nyernünk. Ez most nem sikerült, úgyhogy eggyel kevesebb hibázási lehetőségünk maradt. Annak az egynek tudok örülni, hogy legalább nem veszítettünk, hiszen az még komolyabb hátrányt jelenthetne a versenyfutásban. Jelen állás szerint továbbra is minden rajtunk múlik" - nyilatkozta Stopira.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek