Solymosi vezeti az ETO elleni hazai MK negyeddöntőt

Ebben a szezonban már vezetett nekünk két meccset a rutinos spori, a mérlegünk Solymosival egy győzelem és egy döntetlen.

1997 őszén egy Várpalota–Badacsonytomaj ifjúsági mérkőzésen debütált bíróként. Hamar tagja lett az NB III-as játékvezetői keretnek, majd másfél év múlva besorolást kapott az országos keretbe, ahol először NB II-es, aztán NB I/B-s csapatok mérkőzéseit dirigálta. A nemzeti bajnokság első osztályában 2000 őszétől tevékenykedik. 2002-ben vezette első meccsét, egy MTK–Matáv FC Sopron mérkőzést.

Rutinos játékvezetőként egyre rangosabb feladatokat kapott: ő vezette például 2009-ben azt a rangadót, amelyen a Videoton FC 3-0-ra legyőzte a Lokit.

A Videoton FC-vel a Monicomp Ligában kétszer „találkozott”, a 7. fordulóból elhalasztott Zalaegerszegi TE – Videoton (1-2) meccset fújta, valamint a 23. fordulóban a Haladás - Vidi (2-0) találkozón működött közre.

Az OTP Bank Ligában is vezetett már nekünk két meccset, a Videoton - DVTK összecsapást 2-0-ra nyertük meg, míg Angyalföldön 0-0-t játszottunk a Vasassal.

Solymosi munkáját ezúttal Szpisják Zsolt és dr. Varga Zsolt fogják segíteni. Külön érdekesség, hogy a negyedik játékvezető, országunk egyik legjobb női sípmestere, Gaál Gyöngyi lesz.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek