Petrjak gólja döntött - nyertünk Újpesten

Küzdelmes mérkőzésen egy hajrában szerzett találattal győztünk a lila-fehérek otthonában.

Az OTP Bank Liga NB I. 18. fordulójában a Szusza Ferenc Stadionba látogattunk. Az Újpest 4-0-ás debreceni vereséggel kezdte a 2020-as évet, mi pedig a Bp. Honvéd ellen játszottunk 0-0-s döntetlent a MOL Aréna Sóstóban január utolsó szombatján. 

Jól kezdtük a meccset, a 4. percben Elek emelt Stopira elé, aki az alapvonal elől fejelte vissza a labdát az érkező Futács elé, ő pedig 6 méterről, ballal kapu fölé lőtt. Ezt követően kicsit átvette az irányítást a hazai csapat, azonban igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a kapunk előtt, többnyire beadásokkal próbálkoztak. Kovácsik kapuját először a 38. percben találták el a lila-fehérek, ekkor Houri egykori román csapattársa, Calcan lőtt 18 méterről kapura, Kovácsik magabiztosan védett. A játékrész utolsó momentumaként Milanov sarokrúgása után Banai bravúrral ütötte el a labdát a berobbanó Juhász Roland elől. 

A második félidő első tíz perce eseménytelenül telt el, az 56. percben azonban Houri villant meg: 20 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, a labda a jobb felsőben kötött volna ki, de Banai óriási bravúrral a felső lécre tornázta a játékszert, a kipattanót Stopira 6 méterről ismét a felső lécre fejelte, onnan kapu fölé pattant. A 70. percben Pauljevic távoli bombája alig kerüte el a kapunkat, majd négy perccel később Stopira fejelt kapu mellé egy szöglet után.  

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Zsótér 19 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást, Kovácsik a léc alól tenyerelte kapu fölé a labdát. A 85. percben két cserejátékosunk főszereplésével megszereztük a vezetést! Hodzic egy csel után szépen tálalt a bal szélen üresen érkező Petrjak elé, aki egyből kilőtte a hosszú sarkot (0-1)!

Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, csapatunk egy küzdelmes mérkőzésen szerezte meg mindhárom bajnoki pontot az Újpest otthonában. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek