Paulo Vinícius: "Minden adott ahhoz, hogy végre bajnoki mérkőzésen is győzzünk a Groupama Arénában"

Brazil védőnk azt is elárulta, hogy az Újpest elleni siker nagyon jót tett a csapat önbizalmának.

"Szombaton a szezon egyik legfontosabb rangadója következik. A címvédő otthonába látogatunk, egy kiváló atmoszférájú stadionba, ahol igazán nagy élmény pályára lépni. Sajnos eddig nem sok sikerélményben volt részünk a Groupama Arénában, de úgy érzem, most minden adott ahhoz, hogy végre bajnoki mérkőzésen is győzni tudjunk ott. A legutóbbi, Újpest elleni fölényes sikerünk, mondanom sem kell, jót tett az önbizalmunknak, de egyáltalán nem estünk át a ló túloldalára. Továbbra is napról napra nagyon komolyan készülünk, emellett pedig a legnagyobb tisztelettel vagyunk a Ferencváros iránt, hiszen nagyszerű játékosok alkotják a zöld-fehérek keretét. Ettől függetlenül nyerni megyünk szombaton a fővárosba, hiszen mi is nagyszerű csapat vagyunk. Amennyiben sikerül megszereznünk a 3 pontot, abban az esetben már jókora előnnyel vezetnénk a Ferencváros előtt a tabellát, de ez nem a bajnoki döntő lesz. Aki a szombati meccset megnyeri, az egyelőre csupán a 3 pontot teheti zsebre, és nem a bajnoki aranyérmet. Márpedig a mi legfőbb célunk az aranyérem megszerzése, úgyhogy szó sincs arról, hogy csak ez az egy győzelem hiányzik a bajnoki címünkhöz. Ez csupán egy állomás lesz az oda vezető úton - egy fontos állomás" - nyilatkozta honlapunknak Paulo Vinícius.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek