Öt érdekesség, amit a Kecskemét elleni bajnoki előtt tudni érdemes

Három hazai kupasorozatban is döntőt játszottunk vasárnapi ellenfelünkkel szemben, először lépünk pályára bajnokin január 29-én.

Az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonjának 17. fordulójában vasárnap 17:30-tól a Kecskeméti TE otthonában lép pályára csapatunk (szurkolói információkat itt olvashatsz). A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Pozitív örökmérleg

15 első osztályú bajnokit játszott csapatunk a múltban a Kecskemét ellen, ezek közül kilenc végződött Vidi-győzelemmel, kettő döntetlennel és négy vereséggel. A párharc összesített gólaránya 30:18 a javunkra, a meccsek gólátlaga 3,2.

Idegenben hét bajnokiból négyet nyertünk meg a lila-fehérek otthonában. Legutóbb 2014-ben játszottunk náluk, akkor 0-0-s döntetlent játszott a Joan Carrillo vezette későbbi bajnokcsapatunk.

2. Három kupadöntő a KTE ellen

Érdekesség, hogy három hazai kupasorozatban (ezek közül kettőt már évek óta nem rendeznek meg) is kupadöntőt játszottunk a Kecskemét ellen. 2011-ben a Magyar Kupa döntőjében 3-2-re maradtunk alul, majd ugyanebben az évben 1-0-ra nyertünk a Szuperkupa-döntőben. 2012-ben a Ligakupát fölényes, 3-0-s finálébeli sikerrel nyertük meg.

3. A legnagyobb győzelem: 5-1

2013. május 26-án, idegenben arattuk eddigi legnagyobb arányú sikerünket vasárnapi ellenfelünkkel szemben. A José Gomes vezette csapatunk jelenlegi sportigazgatónk, Juhász Roland góljával szerezte meg a vezetést a hírös városban, Szolnoki Roland, Torghelle Sándor és Paraiba is betalált, majd Juhász újabb gólja foglalta keretbe a találkozót, ami 5-1-es Vidi-győzelemmel zárult. Jelenlegi keretünkből hátvédünk, Stopira kezdőként játszotta végig a 2013-as meccset.

A mérkőzés összefoglalója:

4. A leggólgazdagabb mérkőzés: 6-3

Az eddigi leggólgazdagabb Kecskemét elleni bajnokinkat 2009. július 25-én játszottuk, amikor csapatunk 6-3-ra nyert idegenben. A Mezey György vezette Vidi góljait Elek Ákos (2), Nagy Dániel, Lipták Zoltán, Sitku Illés és Horváth Gábor szerezték.

A találkozó összefoglalója:

5. A dátum: január 29.

A vasárnapi bajnoki napján eddig kizárólag barátságos mérkőzéseket játszott csapatunk, legutóbb 2018-ban, amikor a benidormi edzőtáborban 2-0-ra győztük le a Wuppertaler SV (a jelenlegi keretből Nego Loic, Fiola Attila, Stopira is pályán volt, utóbbi gólt is szerzett) csapatát, de játszottunk edzőmeccseket január 29-i dátummal az 1860 München, a Lokomotiva Zagreb és a Dunaszerdahely ellen is.

 

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek