STATISZTIKA

Öt dolog, amire a Debrecen elleni rangadóval kapcsolatban figyelni érdemes

Játékos és edzői fronton is régi motorosok találkoznak, Hodzic 50. alkalommal léphet pályára.

A MOL Fehérvár FC a tabella első helyéről várja a Debreceni VSC elleni rangadót. Együttesünk október 5-én 19:30-as kezdettel lép pályára a MOL Aréna Sóstóban, a molfehervarfc.hu pedig most öt olyan dologra hívja fel a figyelmet a találkozóval kapcsolatban, amelyre érdemes lesz figyelni.

Zsinórban negyedik éve üzlet a klubok között

Részben a két klub közti földrajzi távolság miatt, de a Vidi és a Debrecen az évtizedek alatt nem kifejezetten sok átigazolást hajtott végre egymás közt. A sor Garamvölgyi Lajos Hajdúságba távozásával kezdődött (1979), majd többek között Borsányi István, Kurucz Ádám, Supka Attila, Magyar Zsolt, Balassa Péter, Sitku Illés, Máté János, Demjén Gábor és Mohl Dávid igazolt egyik vagy másik csapathoz, mígnem elérkeztünk 2016-ig. Ekkor Bódi Ádám és Varga József is Fehérvárra költözött és egy mind a mai napig tartó sorozat kezdődött. Azóta ugyanis minden egyes idényben akadt legalább egy transzfer klubunk és a DVSC között. 2017-ben Bódi Ádám kölcsönbe került vissza Debrecenbe, majd egy évvel később végleg aláírt hozzájuk, miközben érkezett Sós Bence. Az idei nyár átigazolási szezonjának hajrájában Zsóri Dánielt szerződtettük, cserébe Bévárdi Zsombor lett a piros-fehérek labdarúgója.

A vezetőedzők sem ismeretlenek egymás számára

Marko Nikolics nemrég a 40. életévét ünnepelte, ezzel pedig nem mondhatni, hogy a legidősebb trénerek közé tartozna, de így is a képzeletbeli dobogón áll a jelenlegi klubjánál legrégebb óta dolgozó NB I-es vezetőedzők között. A szerb mester a 2017-18-as idényt megelőzően érkezett Székesfehérvárra, ennél előbb a 12 élvonalbeli vezetőedző közül csak az Újpestnél dolgozó Nebojsa Vignjevics, illetve éppen legközelebbi ellenfelünk, a Debrecen szakvezetője, Herczeg András van klubjánál. Ez lesz a 9. találkozásuk 2017 nyara óta.

Hodzic ötvenedszer

50. alkalommal léphet pályára a Vidiben Armin Hodzic, amennyiben szerepet kap a DVSC ellen. Támadónk a 2018-as nyár utolsó napjain érkezett Székesfehérvárra, azaz már-már rekordgyorsasággal érheti el ezt a határt. A bosnyák játékos - aki a válogatottba is meghívót kapott nemrég - jelenleg 13 találatnál jár, a következő góljával belép a 100 legtöbb gólt szerző futballistánk közé.

A kanadai táblázat éllovasai egymás ellen

Az OTP Bank Liga kanadai táblázatát 7 fordulót követően 6 egységgel vezetik - de nem egy játékos, hanem mindjárt négy is, akik közül hárman ott lehetnek a pályán a szombati rangadón. A kisvárdai Grozav mellett ugyanis a MOL Fehérvár FC támadói, Futács és Hodzic, illetve a DVSC középpályása, Varga Kevin éri el ezt a számot. További érdekesség, hogy a három futballista különböző úton-módon tart éppen ennyinél, hiszen míg Hodzic tisztán gólokból hozta össze, addig Futács 5+1-gyel, Varga Kevin pedig 2+4-gyel jutott idáig.

Régi motorosok mindkét oldalt

Több játékosunk is közelít ahhoz, hogy már legalább 10 esztendeje első keretünk tagja legyen - ezt a határt az NB I jelenlegi mezőnyéből csak a paksi duó, Báló Tamás (14 év) és Szabó János (11 év) éri el. Az OTP Bank Liga 318 játékosa közül azonban már nem sokal mögöttük "érkezik" a Loki 1, illetve a Vidi 2 futballistája. Bacsa Patrik (DVTK) és Bartha László (Paks) után ugyanis a mindössze 28 esztendős, nemrég a válogatottban is bemutatkozó Ferenczi János az 5. (8 év 3 hónap), majd Vinícius és Kovács István jönnek. A 8 év 1 hónapja itt játszó Vini sajnos a szombati találkozón nem léphet majd pályára sérülése miatt, de Kovács István ott lehet - ő 7 éve és 7 hónapja erősíti klubunkat.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek