TUDÓSÍTÁS

Nem született gól a Piast Gliwice elleni felkészülési mérkőzésen

Mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, de a kapuba nem sikerült betalálni.

Második nyári felkészülési meccsünket a lengyel bajnokság ezüstérmese, a Piast Gliwice ellen játszottuk, ezúttal Felcsúton, a Pancho Arénában, zárt kapuk mögött. 

Henning Berg a Kovácsik - Nego, Vinícius, Fejes, Szolnoki - Barczi, Pátkai, Simon, Bódi - Suljic, Géresi tizenegynek szavazott bizalmat az esti időpont ellenére is nagy melegben kezdődő találkozón.

A 9. percben a vendégek előtt adódott az első lehetőség, Mraz a tizenhatos bal sarkáról óriási erővel lőtt a kapunk mellé. Két perccel később Barisic került nagy helyzetbe, lapos lövését Kovácsik bravúrral védte. A 20. perc környékén Bódi kétszer is szabadrúgásból ívelt a lengyel kapu elé, egyikből sem lett helyzet. A 29. percben Barisic lapos lövését fogta Kovácsik. 10 perccel később Barczi visszagurított egy szögletet Suljicnak, aki csinált egy cselt, majd középről, 18 méterről ballal a kapu bal oldala mellé lőtt. A félidő végén Bódi, Suljic, összjáték után előbbi lőtt ballal 8 méterről, Dobo védett szépen.

A második 45 percre a Piast sort cserélt, mi nem változtattunk. Az 50. percben Bódi szöglete után Fejesről pattant majdnem a kapuba a labda, de a lengyel kapus résen volt. Az 58. percben Géresi fordult kapura, 14 méterről, ballal lőtt, Szmatula védett szépen. A 77. percben Nego ívelt a hosszúra jobbról, Pátkai fejelhetett, de pont az előtte álló védőt találta el. 5 perccel a vége előtt Oliveira ívelt a lengyel kapu elé egy szabadrúgást kicsit jobbról, kifejelte egy védő a labdát, amit Nego rögtön visszalőtt 16 méterről, Vinícius beletette a lábát, Szmatula nagyot védett. A mérkőzést Feczesin lövése zárta, ami a kapu jobb oldala mellett hagyta el a pályát.

Nem született tehát gól a találkozón, legközelebb csütörtökön, 17 órakor lépünk pályára, a szlovén NK Zavrc vendégei leszünk az első EL-selejtező (június 30.) előtti utolsó felkészülési mérkőzésünkön.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek